Határok nélkül, Kossuth rádió, 2004.június 16. 19.05-19.30

Műsorvezető: Albert Gizella

Riporter: Gecse Géza.

 

Margaret McKinney

 

Összesen 13 ember holttestét keresi a dublini Bűncselekményekben Sérültek Kárpótlási Törvényszéke

Interjú Belfastban Margaret McKinneyvel - Belfastban és Éamon Mulligannal - Dublinban

 

A számunkra hosszú ideig csak áhított, művelt, fejlett nyugati világban is akadnak súlyos etnikai vagy vallási konfliktusok, melyek rendezése vagy éppen elmérgesedése követni való példát vagy ellenkezőleg súlyos figyelmeztetést jelenthet számunkra.

Gecse Géza Belfastban és Dublinban járt, ott készült riportját hallják.

 

Gecse Géza:

-Margaret McKinney egyike azoknak, akiknek a fiát Belfastban megölték és néhány éve megtalálta.

 

Margaret McKinney:

- Az 1978.május 16-a előtti héten fiamról a 22 éves Brianről azt mondták, hogy egy másik társával együtt részt vett egy, az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg érdekeltségébe tartozó klub kirablásában, amit én nagyon nehezen tudtam elhinni.

Megkérdeztük ettől az úrtól, hogy  mekkora összegről volt szó? Amire a válasz az volt, hogy Brian része 40-50 font volt, amire mi azt mondtuk, hogy az összeget előteremtjük

El is mentünk a klubba, oda is adtuk a pénzt, bocsánatot is kértünk, de ennek ellenére a következő héten három férfi a munkahelyéről hazafelé tartó Briant egy autóban magával vitte. Nem tudja senki elképzelni, hogy mekkora öröm volt számomra 1999-ben az, hogy 21 év után végre megtaláltuk a fiam holttestét. Igazi rémálmot jelentettek számunkra azok az évek. Talán még annál is rosszabbat, mint amikor 1978-ban elveszítettük Briant.

Margaret McKinney fiának, Briannaka

felkutatására készült plakát

Gecse Géza:

- Mit gondol az írországi és észak-írországi megbékélési folyamatról?

 

Margaret McKinney:

- Számomra igazi megnyugvást jelentett, hogy megtaláltuk a fiam holttestét, hiszen így ki tudok járni a sírjához. Sokkal többet jelentett ez a számomra, mint a fegyveres akciók és csapatok tevékenységének megszűnése. Nem tudtunk aludni ezekben az években, mindig ügyelnünk kellett arra, hogy bezárjuk az ajtót. Férjemmel fiúnk elvesztése után több szívrohamon estünk át, férjemmel együtt ezek az évek elvették az életünk egy jelentős részét. Ott kellett hagynunk így a munkahelyünket is és a kórházban alig tudtak kikúrálni bennünket az állandó stresszből és szorongásból, ami anyagilag sem tett jót nekünk, hisz mind a további három gyermekünket ilyen körülmények között kellett nevelnünk.

Hála istennek - ezek az állapotok mára már megszűntek.

 

 

Dublini utcarészlet

 

Gecse Géza:

- Összesen 12-13 ember holttestét keresi az a Dublinban lévő szervezet, amelynek vezetője Éamon Mulligan. Azokat az embereket próbálják megtalálni, akiket az IRA ölt meg és holttestük azóta sem került elő. Árulónak tartott, főként katolikus embereket öltek volna meg?

 

Éamon Mulligan:

- Igen, árulókat az ő és nem a mi fogalmaink szerint. Mindenkit annak tartottak, aki információt szolgáltatott a brit biztonsági erők számára vagyis informátor volt az ő szóhasználatuk szerint. Ilyen ítéletet nem hozott volna a világ egyetlen bírósága sem és az ítélet sem lehetett volna olyan kegyetlen. Nemzetközi összehasonlításban példátlan jelenségről van tehát szó.

 

Gecse Géza:

- Rendkívül fontos, hogy sem az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg, sem bármely más szervezet nem tud ilyen tevékenységet folytatni, ha az szöges ellentétben áll az ottani társadalmi közhangulattal - sem Észak-Írországban, sem az Ír Köztársaságban.

 

Éamon Mulligan:

- Egyetértek önnel és ha a személyes véleményemre kíváncsi, akkor elmondom, hogy ami az Ír Köztársasági Hadsereget, illetve tevékenységét illeti, hosszú évek alatt nem voltam elragadtatva tőle. Együtt nőttem fel az ezzel az észak-írországi konfliktussal, hiszen 1968-ban, amikor az észak-ír polgárjogi mozgalom mintegy kirobbant, 15 éves voltam. Az észak-írországi állami szervek rendkívül szigorúan léptek föl a polgárjogi harcosok ellen, aminek mintegy következményeként az Ír Köztárasági Hadsereg abban a formában született ujjá, ahogy ma a világ ismeri, és a háborújukat is, amelyet a függetlenség kivívásáért vívtak. Hogy őszinték legyünk, az a nagypénteki egyezmény, amelyet 1998-ban hoztak tető alá, aligha érkeztünk el volna hozzá hamarabb, ha nincsenek azok, akik úgy gondolták, hogy a direkt akciók a legcélravezetőbbek, aminek a következtében létrejött az a háborús állapot, amelyből már mindenkinek elege volt. A mostani megállapodás egymás nézőpontjának és hagyományainak a figyelembe vételén és tiszteletben tartásán alapul

 

Gecse Géza:

- Hány ember holttestét találták meg?

 

Éamon Mulligan:

- Először az Ír Köztársasági Hadsereg tette meg az első lépést azzal, hogy adatokat szolgáltatott arról, hol lehet az egyik áldozatnak a holtteste. Hét hét múlva további két ember testét találtuk meg. A negyedikét a múlt évben, egyébként egészen véletlenül, mert az IRA összekevert két, amúgy egymásra igen hasonlító partszakaszt és rossz helyen kezdtük el keresni az áldozatok testét. 1998-ban és 1999-ben a társadalmi érdeklődés középpontjába került az áldozatok testének előkerítése. Az IRA és az IRA politikai szárnyának mondott Sinn Fein, amely amellett, hogy Észak-Írország egyik legerősebb pártja, legális parlamenti párt Írországban is, mindent megtett, hogy kilenc úgymond eltűnt ember testét előkerítse. Ezzel ugyanis bizonyítani kívánták azt, hogy komolyan gondolják a megbékélést és ezért szabályos nyomozást végeztek, hogy sikerüljön azonosítani hová ásták el az áldozatok testét. Menetközben derült ki, hogy 20-30 év után az emberek emlékezete nem olyan pontos, mint amennyire arra számítottunk. A két megtalált ember testét is majdhogynem véletlenül leltük meg, hiszen tíz méternyire kerestük attól a helytől, ahova elásták őket.

 

Gecse Géza:

- Miért volt fontos az IRA számára, hogy ezeket az embereket így tüntesse el?

 

Éamon Mulligan:

- Ez egy olyan kérdés, amire valószínűleg soha nem fogunk igazi választ kapni. Nekik megvan persze a saját változatuk arról, hogy mi, hogyan történt. De én nem vagyok abban biztos, hogy az valójában úgy történt.

 

Gecse Géza:

- De mi volt ez a verzió?

 

Éamon Mulligan:

- Nézze, nyilván azt mondják, hogy "informátor" volt. Én biztos, hogy nem mennék szívesen ilyen vitákba, mert úgy gondolom, hogy ennek ma már nincs jelentősége, mert ez a múlt. Az érintett családok felháborodása óriási. Az egyik hölgy testét a múlt évben találtuk meg, aki tíz gyermek megszülése után, férjét elveszítve, kései harmincas éveiben járt 1972-ben, akit azért öltek meg, mert az IRA azon a területen, ahol ő lakott támadást hajtott végre egy brit egység ellen, és az egyik brit kiskatona éppen a háza lépcsőjénél halt meg, ő pedig ösztönösen úgy járt el, ahogy szerintem minden más normális ember járt volna el, ha egy ember a háza lépcsőjénél hal meg. Miután ellátogattak hozzá és úgy ítélték meg, hogy idegállapota miatt információkat szolgáltathat róluk a rendőrségnek, ezért - fogalmazzunk így - "a biztonság kedvéért" -, mint informátort megölték, holott ennek semmi köze nem volt a valósághoz.

 

Gecse Géza:

- Nem tart-e ön az IRA-tól, az Ír Köztársasági Hadseregtől amiatt, hogy ezt a munkát végzi.

 

Éamon Mulligan:

- Nem. Áldásukat adták a normalizálódási folyamatra, ami azt is jelenti, hogy elfogadják a mi tevékenységünket. Az emberek, akik hozzánk fordulnak, számíthatnak arra, hogy arról, amit nekünk mondanak, egy szót sem szólunk a rendőrségnek. "Legális immunitást" biztosítunk az információt szolgáltató embereknek. Erre a lépésre azért volt szükség, hogy a feladatot valóban el tudjuk végezni.