Magyar Hírlap, 2004.december 7.(kedd) 17.old.

 

Eredménytelen, kínos

 

Ahogyan várható volt, és ahogyan félhető: a magyar nép nevében folytatott szavazási herce és hurca kínos érdektelenségbe fulladt, és e kínosságban, eredménytelenségben mindkét tömegpártnak bőven akad szégyellnivalója, még akkor is, ha semmit sem tanulva az eredményből, továbbra is demagóg és populista értelmezésekkel bombázza a lakosságot.

A nacionalista demagógia és gazdasági populizmus - vidámnak nem nevezhető - összecsapásából kivonta magát a minduntalan hivatkozott és megszólított magyar nép, az eredmény nem tükröz semmi mást, mint hogy bizony különbözőképpen nem gondolkodunk mi az egyik és másik oldalon, különböző hatásfokkal bizergál minket a pártvezetők felhívása, meg egyáltalán, hagyjanak minket békén. Azért járunk négyévenként szavazni, hogy elvégezzék politikusaink a piszkos munkát, ők pedig azért kapják a fizetésüket, hogy döntsenek, nem afféle, ifjúság számára átdolgozott Sáfár Anikóként billegjenek az emelvényeken és képernyőkön, bociszemekkel bámulva reánk, mintha véleményünkre volnának kíváncsiak, és nem a felhatalmazásunkat szeretnék besöpörni.

Operetthülyék a színpadon, és az ő elbolondított kis szavazóik, háttérben a dühösen toporgó külhoni magyarokkal, akik - mint megint kiderült - szintén nem egyformák, vannak köztük ilyenek meg olyanok, és - ó, istenem! - nekik is vannak érdekeik, ahelyett hogy csupán néptáncegyütteseket alapítanának, és kopjafát faragnának egész délután.

A Magyarok Világszövetsége óriási hibát követett el, amikor képernyőre engedte Tőkés püspököt, mert a román forradalom hőse mostanában erősen haloványul, énekes produkciója mérhető mennyiségű otthon maradót eredményezett, ha talán nem is növelte szemmel láthatóan a nemek táborát.

Ágoston, Duray és Tőkés alulmúlhatatlan produkciója mellett még Gyurcsány is jónak tűnhetett, pedig az egész egyszerű médiaperspektíva: ha odaültetnek egy embert három ellen, a nézők előbb-utóbb annak a pártját fogják, aki egyedül van, mert milyen sokan mennek ellene, szegény miniszterelnök bácsi, segítsünk neki. Ha ebben a helyzetben a vitapartnerek képtelenek a normális kommunikációra, ráadásul egyikük minden átmenet nélkül énekelni kezd, a dolog elveszett. Országunkban jelentős a hülyék aránya, de azért ennyire nem rossz a helyzet.

A továbbiakban két dologgal lehet tovább rontani mindent, és mindkettőre akad példa, úgyhogy érdemes foglalkozni az eshetőségekkel. Ha a szavazás kezdeményezői feltartott mutatóujjal nyomasztják tovább a külhoni magyarokat, és azt sulykolják: itt árulás történt, elhagyta őket az ország, beletaszajtotta a román politika kebelébe (nyolc százalék, hoppá, vigyáztam!), beléjük lett rúgva, reájuk lett köpve, sőt még a szálkás szőrű ifjú kommunistáinkat is rájuk uszítottuk, akkor előfordulhat: egy idő múlva akadnak köztük olyanok, akik elhiszik.

A baloldal pedig szégyenteljes, gazdasági demagógiájának, a mennyibe kerül nekünk egy magyar? tarthatatlan és borzalmas felvetésének hangsúlyozásáért érdemel botos rókát, nem beszélve a bevándorlás lehetetlen állapotáról, magyarok és nem magyarok megalázásáról, embertelen helyzetbe hozásáról, amivel jelenleg az állampolgárság, kettős állampolgárság megszerzése jár.

Az eredmény olyan lett, amilyen, a Fidesz és csatolt médiarészei már harsogják, hogy győzött a két igen, ami matematikai értelemben igaz, de hivatkozni rá nem lehet, mert ez a népszavazás akkora bukás Orbán Viktornak, hogy az eredményét csak mérsékelten lehet beépítenie a kampányába. Bukta van, ennyien hallgatták meg a vezér szavát, ennyien mennek el hidegben szavazni, ha szólít, ideje keresni más indokot, amivel bosszantani lehet a szocialistákat, akik egyébként sem jöhettek ki jól ebből a népszavazásból, és nem is jöttek, csak annyiban győztesen, amennyiben nem egyértelmű vesztesek, a jövőben ez sem lehet hivatkozási alap.

A Munkáspárt nyert, volt a tévében, Thürmer Gyula látszott, biztos örültek a rokonok, de esélye sincs, hogy ezt a mozgolódást szavazatokra konvertálja, mert ebben az országban akkor is csak ennyien szavaznak a kommunistákra, ha Orbán Viktor személyesen szólít fel rá, erre pedig a 2006-os választások alkalmával minimális az újbóli esély (bár, bár, annyi minden lehet még addig...).

A népszavazás intézménye bedögleni látszik, de ez a látszat csal, mindössze arról van szó, hogy érdektelen, rosszul megfogalmazott kérdésekkel nem lehet lázba hozni a népet még akkor sem, ha az egész kórus biztat, és csodálatos, színes plakátok készülnek az alkalomra. Kíváncsi lennék, ha egyszer konkrét kérdésben, érezhető érintettség esetén kérdeznének tőlünk valamit, mennyire ugrana meg a szavazási kedv, de erre nincs esély.

A Magyarok Világszövetsége azzal hergeli magát, hogy újrakezdi az egészet, amihez részemről sok sikert kívánok, bár Rácz Sándor fellépése a Friderikusz-híradóban eléggé elgondolkodtató volt számomra, hiszen csak hajszálon múlt, hogy nem merült fel részéről a nép leváltása, nem beszélve a legitim magyar kormányhoz fűzött, khm, nem okos megjegyzéséről. A MVSZ egyértelműen elvesztette ezt a szavazást, újrakezdésre nincs esély, minden további kezdeményezése tökéletes érdektelenségbe fullad. Marad a köztereken elővezetett hőbör, egyre kisebb tévécsatornákon feldolgozva.

A népszavazás egyetlen tapasztalható eredménye az a kényelmetlen érzés, amely mindkét oldal támogatóit hatalmába keríti, az a kínos, ragacsos bűntudat, amelyet egy ideig viselnünk kell. Hazudozhatunk, de ez akkor is megmarad.

 

Para-Kovács Imre