Elvtársak, tavasz!   Elvtársak, politizálni fogunk! Mi leszünk a Munkáspárt, és néha majd írnak rólunk az újságok, illetve mi is írunk újságot, amelyben olyasmik lesznek, hogy "a magyar kommunista mozgalom régi tapasztalata, hogy a frakció megöli a pártot". Próbálok – Tamás Gáspár Miklós útmutatása alapján – úgy gondolni a Munkáspártra, mint tisztességes, baloldali gondolkodású emberek gyülekezőhelyére, de mindig elröhögöm magam. Nincs ebben semmi tiszteletlenség, csak a kényszer, mint ama bolti eladó esetében, aki nem tudta átadni a bevételt a rablónak, mert annyira tréfásnak találta a fosztogatáshoz felvett kutyamaszkját, hogy vinnyogva dülöngélt a rátörő görcstől, és képtelen volt teljesíteni a parancsokat. Tisztességes, baloldali gondolkodású emberek – kezdem a gondolkodást, és máris rángatózik a szám széle. Erre gondolhatott a lányom, amikor azt mondta, hogy sohasem növök fel. Olvasom a Szabadság című újságban, hogy "csökkent a Munkáspárt nemzetközi tekintélye, ami pedig mindig nagy segítséget jelentett hazai küzdelmeinknél is", és máris megvan az alaphang, semmi mást nem tudok elképzelni ezt követően, csak hibbant időutasokat vagy középszerű bulistákat, akik körülnéztek a választási térképen, és csak a balszélen találtak egy zsebkendőnyi helyet, hogy ne kelljen dolgozni. Elvtársak, politizálni fogunk! Mi leszünk a Munkáspárt, és néha majd írnak rólunk az újságok, illetve mi is írunk újságot, amelyben olyasmik lesznek, hogy "a magyar kommunista mozgalom régi tapasztalata, hogy a frakció megöli a pártot". A komolyan vehetőség határát minduntalan és direkt átlépő formáció tudatosan dolgozik a valóság ellen, tudatosan választja ki azokat az országokat, amelyek minimum folyamatos háborút viselnek saját népük ellen, intézményesített az éhezés, kínzás és deportálás, megkeresik a térképen azt a kitüremkedést, amelyet lehetőleg az egész világ gyűlöl, majd odarohannak kezet rázni. A Munkáspárt nem tisztességes, baloldali gondolkodású emberek gyülekezőhelye, hanem egyfajta Goodbye, Lenin!-stílusú állatkert azok számára, akik már nem bírnák ki a rendszerváltás megrázkódtatásait, és igénylik a Központi Bizottság jelenlétét mindennapi életükben, különben kénytelenek lennének elhinni: a Szovjetunió feloszlott, Afganisztánban győzött a szabadság (illetve, izé, szóval kivonultak az oroszok), a KGST nem létezik, a Varsói Szerződés pedig felvette a néhai nevet. Idősek, egyszerűek, nem szeretik a változásokat, a Munkáspárt pedig megteremti azokat a kulisszákat, melyek között ácsorog az idő. Most azonban nagy változások vannak a párt berkeiben, felütötte fejét a frakció. Fratanolo János és Vajnai Attila szembefordultak a központi bizottsággal, és változásokat követelnek, elégedetlenek a vezetőséggel, demokratikus centralista módszerekkel, de ellenük törnek. A Munkáspárt reformja – gondolom, és megint rángatózni kezdek. Legyen egy kicsit rövidebb nyaka a brontoszaurusznak, valamivel tömzsibb farka, és akkor eléldegélhet a Hortobágyi Nemzeti Parkban, még ha nem is választják meg egyhamar az állatok királyának. A Központi Bizottságnak joga van a pártellenzéket kizárni – hirdeti címében a Szabadság, és bizony, milyen igaza van. A Munkáspárt megszabadult régi reflexeitől, belátta hibáit, és már eszébe sem jut Vajnaiék deportálása vagy lelövetése, azonban a kizáráshoz ragaszkodik. Nem nagyon tudok elkeserítőbb helyzetet elképzelni ezen a bolygón, mint a Munkáspárt kizárt tagjának lenni, talán csak a Megasztár közjegyzője van hasonló státusban, bár őt gyakrabban mutatja a tévé. Ezekre a helyzetekre – ismerve a párt pénzügyi helyzetét – összefogással kellene megteremteni a megoldást. Béreljünk egy kisebb orosz kontingenst vagy – takarékossági okokból – beregszászi segédszínészeket, akik a megfelelő akcentussal szovjet hadseregként bevonulnának a Baross utcába, és rendet tennének a kongresszuson. Esetleg vigyenek el embereket, akiknek szigorúan tilos kuncogni, majd terjesszék el róluk, hogy eltűntek. Bácsfi Diána írjon levelet! "A pártot nem lehet a párt elleni fellépéssel demokratikusabbá, erősebbé tenni. Az ellenzékiség, a frakció útján pedig csak szétverni, tönkretenni lehet. Vajon ezt akarjátok-e? Hajlandók vagytok-e elősegíteni a Munkáspárt pusztulását?" Nos, ez az a kérdés, amelyet csak írásban szabad feltenni a Munkáspárt tagjainak, hiszen félő, hogy előrehaladott koruk miatt csak a hangsúlyra koncentrálnának, és kórusban zúgnák: Igen! A kegyeleti okokból fenntartott kommunista elfekvő eddigi idiotizmusa és hecckampánya mostantól új színezékkel gazdagodott, a válsággal, a belülről törő ellenséggel, a frakcióval. Mintha valaki komolyan gondolná, hogy nem napköziről van szó, hanem létező pártról. Ez pedig esetleg problémát okozhat, hiszen olyan kondíciókkal, mint a Munkáspárt, demokratikus országban valódi tömörülés nem létezhet. Zárjuk be az egészet végre, ültessük szét a tagokat, és kezdődhet a csigagyűjtés a tavaszi kertben. Méhek döngicsélnek az odvak körül, ilyenkor a kapitalizmus sem ólálkodik annyira, mint máskor. Szólítsák egymást elvtársaknak, az ápolókat pedig politikai tiszteknek, kit érdekel. Napozzanak, sétáljanak az intézet árnyas fái között és alatt. De ezt a pártdolgot nem kellene tovább erőltetni, mert még valaki tényleg elhiszi, és akkor magyarázkodhatunk a világ előtt. Para-Kovács Imre főmunkatárs