|
Egy kolozsvári konferencián erdélyi, bukaresti és iai román
értelmiségiekkel találkozva megdöbbentett az a kendőzetlen nyíltság,
ahogyan Amerikát istenítették. Nem tegnap óta ismerem őket, többhöz baráti
kapcsolat fűz, és nem győztem csodálkozni, hogy független, a román
politika színeváltozásait és a kelet-európai átlagot meghaladó, folyamatos
korruptságát kíméletlen kritikával illető politológusok, jogászok,
történészek, írók hogyan viszonyulhatnak ennyire kritikátlanul a világ
vezető hatalmához.
Aztán eszembe jutott Robert Kaplan, Amerika talán legélesebb szemű és eszű
geopolitikusa, aki még a prágai NATO-csúcs előestéjén, egészen pontosan
2002. november 10-én Egy új (készséges) szövetséges című, a The New York
Timesban megjelent cikkében a következőket írta Romániáról: "Ez egy olyan
része a világnak, ahol a gyengeséget azonnal érzékelik, és ahol a helyi
szövetségek a hatalom mentegetőzések nélküli kinyilvánításán alapulnak. A
politikai és szellemi elit fasiszta irányba fordult, amikor a náci
Németország volt az uralkodó hatalom, kommunista irányba, amikor a
szovjetek gyakorolták a hatalmat, és liberális demokrata irányba a berlini
fal leomlása után. A románoknak különösen finom orruk van a hatalmi
változások megérzéséhez."
Az alkalmazkodás, az undorító hajbókolás ránk és a többi "közép-európai"
nemzetre is gyakran jellemző volt, de soha nem volt olyan őszinte, olyan
elementáris és szenvedélyes, mint a románok esetében. Ez az őszinteség
persze mindig csak addig tartott, ameddig meg nem jelent a színen az újabb
csábító hatalom, amely iránt ugyanolyan természetességgel lehetett
készségesnek mutatkozni.
A román szellemi és politikai elit viselkedésében az az igazán érdekes,
hogy miközben "kiszámított kockázatot vállal arra vonatkozólag, hogy
Amerika hatalma még hosszú ideig erősödni fog" (Kaplan), a szó szoros
értelmében szereti is Amerikát. És rendkívüli verve-vel, azaz hévvel képes
ócsárolni azt az Európát, és legelsősorban is azt a Franciaországot,
amelyet bő évszázadon keresztül abszolút mintának tekintett. Európában és
Európával azonban történt valami, amit kevesen sejthettek előre: Románia
(és Bulgária) EU-integrációja az utolsó pillanatban elakadhat. Nem csupán
a védzáradék alkalmazásáról, tehát egyszerű technikai halasztásról van
szó. A német konzervatívok szerint, ha a franciák elutasítják az európai
alkotmányt, "az Európai Uniónak minden újra kell gondolnia, és nem vághat
bele egy újabb bővítési folyamatba". A vén Európa országai megérezték és
megértették végre, hogy a parttalan terjeszkedés immár saját identitásukat
is veszélyezteti, és éppen ezért a Kaplan idézett cikkében "bizánci és
török hagyományok által alakított történelmi és kulturális identitású"-nak
nevezett délkelet-európai országokat nem óhajtják integrálni.
Kíváncsian várom, hogyan fognak erre a várható fejleményre a román
politikusok és értelmiségiek reagálni. |
