Kis Tibor
Malomkövek
Népszabadság, 2005. június 21.
Hónapok óta folyik már MÁÉRT-ügyben a süketek párbeszéde a határon túli radikális kisebbségi vezetők és az anyaországi kormány között. Az előbbiek lényegében a decemberi népszavazás óta a magyar-magyar csúcs "azonnali" összehívását sürgetik, Gyurcsányék pedig e követelést mindeddig fütyörészve engedték el a fülük mellett. Jól tették - a kudarcos referendum által keltett viharok zajában nyilván nem volt esély az értelmes párbeszédre úgynevezett nemzetpolitikai ügyekben. Ugyanilyen világos azonban az is, hogy a tárgyalási moratórium időszaka lejáróban van, és az újabb MÁÉRT összehívása már nemigen halogatható.
Alighanem tudatában vannak ennek Gyurcsány Ferencék is, de nem mulasztják el tudomásunkra hozni azt sem, mennyire kedvetlenül készülnek az elkerülhetetlenre. Érthető e lelkesedéshiány; sok jót valóban aligha várhatnak kormányzati részről a soron következő csúcstól. Még az is elképzelhető, hogy a kormány újra csak beleszalad majd egy méretes pofonba, akárcsak novemberben, amikor is a kormánykoalíció elszigetelődött az ellenzék és a határon túli kisebbségi vezetők által alkotott masszív falanxszal szemben. Ráadásul a történtekért csak magát okolhatta, mivel az akkori MÁÉRT összetrombitálása a referendum előtt felesleges volt.
Most más a helyzet. Ugyanis a nagyrészt már tető alá hozott új kisebbségi jogszabályok (köztük az állampolgársági törvény módosítása) némi esélyt adhatnak az érdemi magyar-magyar párbeszéd felújításához. A nagy kérdés azonban az, hogy a radikális kisebbségiek (és persze Orbán Viktor) akarnak-e valójában ilyen dialógust. E pillanatban sokan gondolják úgy, hogy nem; ezt nem akarhatják egy olyan pillanatban, amikor a Fidesz már beindította a jövő évi választások kampánygépezetét.
Arról már nem is beszélve, hogy a MÁÉRT-et illúzió valamiféle összmagyar, pártok feletti fórumnak látni. Ez születése óta pártképződmény; jelenlegi formájában pedig Orbánék 1999-ben pontosan azért találták ki, hogy a határon túli magyar szervezeteket még szorosabban vonhassák be a Fidesz hatalmi szférájába. E kísérlet egyébként igen sikeresnek bizonyult részükről - a határon túli magyar kisebbségi vezetők Tőkés Lászlótól Duray Miklósig rendkívül hasznos szolgálatokat tettek Orbán Viktornak a 2002-es választási kampányban. És semmi nem utal arra, hogy nevezettek akkori szerepüket ne lennének hajlandók most megismételni, és a "hazaáruló" Gyurcsány-kormány folyamatos hergelése nyilvánvalóan jól beleillik a Fidesz körvonalazódó választási stratégiájába. Egy konfrontatív MÁÉRT-csúcs pedig legalább a választásokig meghosszabbítaná azt a zsákutcát, amibe a referendum nyomán jutott a magyar-magyar viszony. Ez kapóra jöhet Orbánnak. E veszélyt a jelekből ítélve Gyurcsányék érzékelik; legfeljebb az nem biztos, hogy teljes dimenzióiban. Amennyire az elkészült kormányzati tervezetekből megítélhető: kifejezetten nagyvonalú támogatási csomagot készül a kormányfő letenni a MÁÉRT asztalára. Ki van zárva azonban, hogy annyi engedményt és előnyt kínálhatnának a fórumon, amennyi a radikális hangadók száját betömné. Ilyesmit megpróbálni is szükségtelen. De ez csak az egyik malomkő, amihez Gyurcsányék odaszorulhatnak majd. A másik: maga az anyaországi választópolgár, aki decemberben pontosan jelezte a Kárpát-medencei magyar kisebbségek iránti szolidaritása jelenlegi határait. Más szóval: a kormány - ha óvatlan - a MÁÉRT-on olyan csapdába kényszerülhet, hogy az odavitt támogatási pakk az egyik oldalról túl kevésnek, míg a másikról túl soknak látszik majd. Könnyű kitalálni, hogy egy ilyen szituáció kialakulása kinek az érdekeit szolgálná az anyaországban.