http://www.keh.hu/keh/beszedek/20080628finnugor_vilagkongresszus.html

2008. június 28.
Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Finnugor Népek V. Világkongresszusán


Tisztelt Elnök Asszony és Elnök Urak!
Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm a finnugor népek ötödik világkongresszusát, amely ezúttal a magyarok legközelebbi nyelvrokonai, a hantik és manysik földjén ül össze. Köszönöm a vendéglátóknak, a Hanti-Manysi Adminisztráció vezetőjének és munkatársainak, valamint az Oroszországi Föderáció illetékeseinek a világkongresszus megrendezéséhez nyújtott támogatásukat.

Mi Magyarországon, és a magyar nemzet más országokban élő tagjai, összesen tizenötmillió magyar, különösen fontosnak tartjuk, hogy a világ finnugor népei négyévente találkoznak, s számot vetnek helyzetükkel, s közösen keresik a problémák megoldását.

Ma a finnugor népeknek két nagy csoportja van: az államalkotó, nagy létszámú nemzetek: a finnek, észtek, magyarok; másrészt az úgynevezett kis népek, amelyekből tizenhat él az Oroszországi Föderációban. Összlétszámuk 2,6 millió, a lélekszámuk néhány száztól a 850.000-ig terjed. Nemcsak az államiság, hanem számos, hasonlóan fontos szempont szerint is – történelem, társadalmi fejlettség – ez a két csoport különül el. Könnyen adódna ez a felosztás: nem veszélyeztetett/létükben veszélyeztetett finnugor népek.

Tény, hogy az 1989-es és 2002-es népszámlálás közötti tizenhárom évben a kis népek lélekszáma radikálisan, 14%-kal csökkent. A rossz demográfiai és egészségügyi mutatók nem kecsegtetnek a trend megváltozásával. A hagyományos életmód tere mind fizikailag, mind társadalmilag rohamosan szűkül – pedig az életmód zártsága biztosította e közösségek nyelvének és kultúrájának fennmaradását. Az emberek egyszerre, párhuzamosan élnek egy sor különböző időben, a jelen és a múlt összefonódik. A hantik körében végzett kutatások arra jutnak, hogy az elmúlt két-három generáció életmód-változásai ellenére a hanti kultúra alapvonásai tovább élnek, még megvan a hanti népben az a tudás, az a kulturális potenciál, ami a negatív tendenciák ellenére is bizakodásra ad okot, hogy a teljes asszimiláció elkerülhető. A kultúraváltás elkerülhetetlen – a kérdés, hogyan tudják ezt megoldani a kis népek úgy, hogy ne legyen belőle kultúravesztés.

A finnek, észtek, mi, magyarok az ősi közösségből való kiválásunk és évezredes vándorlásunk során nem egy hasonló kultúraváltást oldottunk meg. Nyelvünk és identitásunk azonban megmaradt. Testvérnépeinknek ezt a kihívást ma hatványozottan bonyolultabb  körülmények és feltételek között kell megválaszolniuk. Világszerte figyelem irányul a kis nyelvekre, kultúrákra és népekre, éljenek bár Kanadában, Oroszországban vagy egy dél-amerikai államban. A kulturális sokféleséget értékként akarja megőrizni a világ. Emberi jogi, kisebbségvédelmi és nemzetközi jogi eszközök állnak rendelkezésükre. Másfelől viszont sokkal intenzívebbek, csaknem ellenállhatatlanok a külső környezeti és kulturális hatások. A finnugor világmozgalomnak éppen itt kell támaszul szolgálnia a kis népek nehéz teendőihez.

A finnugor népek problémái nem szűkülnek a kis népekre. A létükben veszélyeztetett/nem veszélyeztetett felosztást azért sem tettem meg elválasztó kritériumnak a finnugorok között, mert mi, magyarok, bár a legnagyobb lélekszámú finnugor nép vagyunk, a Magyarországon kívül élő többmilliós nemzetrészeinket tekintve szintén a beolvadás, a nyelvvesztés rémével nézünk szembe; szintén átéljük kisebbségi, s ezen belül még inkább a szórvány-lét nehézségeit. Ugyanis három és fél millió magyar került a 20. század békeszerződései folytán más – szomszédos – államba. Számunkra is alapvető kérdés az anyanyelvi iskoláztatás, az anyanyelv használata a hivatalokban és bíróságokon; általában a kisebbségi nyelv és a többségi államnyelv tudásának, tanításának és használatának viszonya. Hasonlóképpen probléma az is, hogy az admininisztratív területi egységek határai nem az etnikai határokhoz igazodnak.

Minden hasonló problémával küszködő finnugor nép számíthat tehát különös empátiánkra. Az ő javukat is szolgálhatják erőfeszítéseink a kisebbségi jogok – kollektív jogként való elismerésére a nemzetközi jogban és az EU-ban.

E téren bíztató fejlemény, hogy  az Európai Unió és az Orosz Föderáció dialógusának szerves része lett a finnugor kisebbségek helyzetének monitorozása, a problémák konstruktív, megoldást kereső felvetése.

Üdvözlöm azt is, hogy az EU központi költségvetése 2,5 millió eurót különített el a finnugor kisebbségek oktatási, nyelvi programjainak támogatására, az anyanyelvi média segítésére és a civil társadalom fejlesztésére.

Az Oroszországi Föderáció finnugor népeinek nagyobb része olyan önálló állami entitásban él, amelyet ősi földjéről neveztek el. Az ún. tituláris népek, noha őshonosok, mindenütt számbeli kisebbségben, sőt többnyire elenyésző kisebbségben vannak. Mégis igénybe kell venniük minden, az ilyen államszerkezet nyújtotta jogi lehetőséget, és – mivel gyakorlatilag kisebbségek – minden kisebbségi jogot is fennmaradásuk érdekében.

A kis finnugor népek iránti érdeklődés hagyományosan nyelvészeti és néprajzi volt. Mi is nyelvrokonainkat és őseinket kerestük köztük. A finnugor kutatásoknak ez a tematikája természetesen mindig aktuális marad – különösen most, a kultúraváltás küszöbén. Minden elismerés megilleti a kis népek értelmiségét és mindenkit, aki tiszteletre méltó mennyiségben gyűjti és publikálja ezt az anyagot.

Itt kell megemlékeznem a magyar Reguly Antalról, a hanti és a manysi nyelv és népköltészet tudósáról és gyűjtőjéről, aki 150 évvel ezelőtt halt meg. Ő alkotta meg az Észak-Urál első térképét, és mutatta be a 19. század közepén angol nyelvű könyvben a finnugor népeket a világnak.

Ma azonban a folklorisztikus érdeklődés nem elég, bár – szeretném ismételten hangsúlyozni – nélkülözhetetlen. Egy kisebbség jövőjét és jogainak meglétét nem az igazolja, hogy vannak néptánccsoportok és hagyományőrző fesztiválok, hanem hogy léteznek azok az intézmények, amelyek nélkülözhetetlenek a kisebbségi társadalom működéséhez.

Ilyen intézmény mindenek előtt a nemzeti nyelvű iskola. A hagyományos nagycsaládok felbomlásával az iskola a legfontosabb, a népet és nyelvét fenntartó intézmény, s egyben a nyelv modernizálásának, életképességének letéteményese is. Ismertek a pénzügyi és szervezési nehézségek, amelyek kisiskolák fenntartása ellen szólnak. Nyilvánvaló, hogy minél kisebb létszámú az adott nép, annál nehezebb magasabb osztályokat, középiskolát is anyanyelven működtetni. Minden kisebbség tapasztalata azonban, hogy még a kétnyelvű iskolák is a nyelvvesztés iskolái. Ezzel szemben tagadhatatlan, hogy szükség van az államnyelv ismeretére is ahhoz, hogy a kis néphez tartozók ne szoruljanak a többségi társadalom peremére. A legrosszabb, amikor két fél nyelven él valaki, azaz sem anyanyelvét, sem a többségi nyelvet nem tudja jól – mint ez a kis népek városokba kerülő fiai esetében sokszor előfordul.

Szükség van arra, hogy mindenek előtt a kis népből kikerült értelmiségi, műszaki, igazgatási, politikai pozícióba jutott emberek beszéljék anyanyelvüket nyilvánosan és adott funkciójukban is. Rajtuk múlik, hogy ezek a finnugor nyelvek betöltik-e majd a regionális államnyelv szerepét. A nyelv vállalása az identitás állandó, nyilvános vállalása – amely nem vonul vissza a saját ünnepekre és saját körbe.

Remélem, a világkongresszus megvitatja ezeket a problémákat, és jó tanácsokat tud adni a nyelv fenntartása kérdéséhez.

Üdvözlöm, hogy a hagyomány mentése mellett megélénkült a finnugor népek szociológiai, egészségügyi és gazdasági helyzetének kutatása is. A gazdasági helyzettel és a kis népek gazdasági perspektívájával kapcsolatban rá kell mutatni, hogy e népek hagyományos életmódját nem egyszerűen a modern iparosítás zúzta szét, hanem az az ökológiai katasztrófa is, amelyet az iparosítás kíméletlen módja okozott. A Hanti-Manysi Autonóm Körzet csupán egy töredékén kielégítő a helyzet. Több millió hektár rénszarvas legelő semmisült meg, a vizek szennyezettsége miatt fogy a halállomány, a vadak nagy része elpusztult. A lakosságot a magas radioaktivitás betegíti meg.

Az egész világot katasztrófa fenyegeti, ha nem állunk át az ökológiailag fenntartható gazdálkodásra. Ez a követelmény összecseng azzal, hogy a kis finnugor népek területein a természetközeli gazdálkodás modern formái jelenthetik a túlélést e népek számára; azt, hogy kultúrájuk ne kipusztuljon, hanem alkalmazkodni tudjon. Egy pillanatig se tévesszük szem elől, hogy a globális kérdések megoldása és a kis népek értékeinek fennmaradása most mennyire egymást támogathatják.

A finnugor világkongresszusok felhívják a világ figyelmét népeinkre. Kívánom, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy rokonaink büszkék legyenek értékeikre, maradjanak öntudatosak, és küzdjenek jövőjükért. A világkongresszus ehhez szakmai és politikai segítséget jelent. Nem arról van azonban szó, hogy egyirányú viszony lenne kívánatos az önálló államok és a kis népek között, vagyis az utóbbiak támogatására szűkülne a kapcsolat.

Minden finnugor nép találkozója ez a mai. Én is elhoztam ide néhány problémánkat. A jövőt illetően pedig kis népeink súlyos problémái mellett a kölcsönösségről is szólni szeretnék. Szükség van arra, hogy az egész finnugorság, annak minden ága helyzetéről mindegyik nép tájékozott legyen, s ezt magunk is segítsük. Ezért hozta létre Magyarország a „Collegium Fenno-Ugricum”-ot, és szorgalmazza annak európai uniós támogatását. Ez az intézmény az internet nyújtotta lehetőségek és a hagyományos módszerek együttes felhasználásával összegzi, mindenkinek hozzáférhetővé teszi a finnugor tudományok és a finnugor civil társadalmi mozgalmak eredményeit, elősegíti a közép- és hosszú távú programok létrejöttét, illetve megvalósítását. Eme elképzelés keretében magyar kezdeményezésre már több oroszországi finnugor népről készült azonos szerkezetű és kivitelű tudományos-népszerűsítő kismonográfia – oroszul és az adott nép nyelvén. Ezek a könyvek az önismeretet szolgálják. Az önismeret és az arra épülő öntudat e népek megmaradásának feltétele. Köszönetemet fejezem ki a programban részvevő finnugor köztársaságok vezetőinek és szakembereinek az együttműködésért.

A magunk részéről mindent megteszünk a magyar jelenlétért a finnugor népek körében. Kívánatos lenne természetesen a kulturális programok mellett gazdasági jelenlétünk is. Másfelől évente 10 ösztöndíjat adunk finnugor egyetemistáknak bármely magyar egyetemen való tanulásra. Támogatjuk a civil kapcsolatokat, például a testvérvárosok, múzeumok között.

Tisztelt Konferencia!

Bejelentem, hogy Magyarország 2012-ben örömmel vállalja a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának megrendezését.