Igény, az volna rá

Tóta W. Árpád

Index, 2008. december 17.

Eredetiben kattintással:  http://index.hu/velemeny/jegyzet/gardaper/

Na, kuss lesz itt a csattogó bakancsoknak. Csend, rend, fegyelem. A Magyar Gárda Egyesület ezennel betiltatik. Egyelőre nem jogerős, de már érezhetik a tarkójukon a bunkó fasiszták a törvény lehelletét.

Fasizálódni tilos.

Az ítélet kimondja, hogy az Egyesület (amely nem azonos a Mozgalommal: a fasiszták, ahogy a kommunistáktól és a szcientológusoktól tanulták, imádják szétszervezni magukat) működése törvénytelen, amennyiben a gárdisták egyenruhája félelmet kelt. Továbbá hogy vannak cigány elkövetők, de a gárdisták ezt túl hangosan, mintegy a középpontba állítva, eltúlozva hangoztatják. Valamint egyszer balhé volt a rendezvényükön.

Ennek érdekes következményei lennének, ha Magyarországon precedensjog volna, vagyis kötelező lenne a bírói következetesség. De nincs, hála istennek, ezért a perek kimenetele teljesen megjósolhatatlan. Viszont puszta tekintélyből rá lehet förmedni a fasizálódó osztályhülyéjére, hogy: üjjélle! kussolj! nemszabad! Mér? Azér mer csak.

Ettől az ítélettől a gárdista bizonyára elszégyelli magát. Egyensapkáját gyűrögetve bevallja, hogy az utóbbi időben összeolvasott mindenféle ostobaságot, nem gondolta végig a dolgokat, ezért keltett félelmet és tévesztett arányt a' izé, a roma polgártársai integrációs problémáit illetően. A feddhetetlen Száva Vincétől külön is bocsánatot kér, hazakullog, a maskarát rászoruló romáknak adományozza. Hogy melegedjenek.

Hát, ez volna a nagy terv. A gárdát be kell tiltani – idáig volt kiszámolva. Aztán, ööö, akkor volt fasizmus, nincs fasizmus. Ez a stratégia fényesen bevált anno a hajléktalanokkal és a koldusokkal, tudniillik be lettek tiltva, meg be lettek tiltva a szegénységkutatások is, és valóban, a szegénység engedelmesen megszűnt. Különösen meg volt szűnve a cigányság számára.

Ámde a gárdista, ha mégsem győzte meg a bírói vélemény, a továbbiakban ugyanúgy felveheti a pingvinjelmezt, és ugyanúgy lemehet helyszínelni borsodi meg középföldei falvakba, mint eddig. Egyesület híján csak rendezvényt nem tud bejelenteni, de semmiféle ítélet nem tilthatja meg, hogy pingvinjelmezben sétáljon Olaszliszkán, akár többedmagával. Ha rózsaszín bőrtangában szabad, akkor lajbiban is szabadjon, hö.

Vagy ha most kapott igazán kedvet az ellenállósdihoz, a nyilvános vonulás betiltásával, akkor vonulhat illegalitásba, játszhat partizánost, meg fabrikálhat bombát szifonpatronból. Közben képzelheti, hogy ő most valami nagynak a részese. Egy egész generációnak kimaradt az életéből az úttörősködés, zászlófogadás, laposkúszás. Egyesek Counter-Strike-ban ismerkednek a társas lövészet erotikájával, de vannak, akik a való világban szeretnének katonáskodni. Csak hobbiból, részmunkában, ahogy a horgászok vagy a veteránautósok. Őket ez érdekli, van ilyen.

Azzal is a békét véded

Ezt a társadalmi igényt nem a Jobbik ismerte fel először. Simicskó István már 2000-ben javasolta egy Nemzetőrség létrehozását, ami a profi hadsereg mellett működne. Ennek persze nem csak az az értelme, hogy a masírozni vágyók szabad vegyértékeit lekösse. Simicskó először és sajnos kábé egyetlenként ismerte fel, hogy a húszezres hivatásos sereg és a tizennégy Gripen nagyon alkalmas arra, hogy a NATO-műveletekben specialistáskodjon, meg a tévében szerepeljen vágóképként, viszont éles helyzetben közel sem elég. Nemcsak háborúban, de természeti csapások idején is szükség van néhány tízezer viszonylag egészséges férfira. Nem mikroprocesszorra, hanem magyar hímekre. Háborúban meg főleg. Ahogy az iraki és afganisztáni kaland bebizonyította, az agresszor az első néhány órában szinte veszteség nélkül szétbombázza a professzionális hadsereget, akárhány tisztjük végzett radar szakot. Viszont elég nehezen boldogul százezer félkatonával, akkor is, ha ezek a gárdisták kizárólag az AK újratöltéséhez és az RPG elsütéséhez értenek. Ha egy országnak összesen húszezer fegyverforgatója van, akkor ki lehet számolni, mennyibe kerülne lerohanni őket. Ha van a képletben ismeretlen számú gerillatömeg egy-egy szál puskával meg kézigránáttal, akkor már rizikósabb az ügylet. Ezt különben úgy hívják, hogy területvédelem, és a neonáci Svájc biztonságpolitikájának alapja, többek között. Ezért nem is próbálták megszállni az igazi nácik.
 

Az iraki agresszor, a világ legerősebb izomtibije egyébként fenntart egy Gárdát. Nem a Ku-Klux-Klan alapította, hanem a kormány. Feladatuk nemcsak a háborús védekezés, hanem a rendfenntartás is, olyan helyeken, ahol valamiért elszabadult a bűn. Végül is területvédelem ez, a belső ellenség ellen. Az amerikai kormány differenciáltabb gondolkodású, mint a KKK, ezért az ő Nemzeti Gárdájuk nem a négereket érti belső ellenség alatt, hanem a bűnözést magát. Akár a hurrikán nyomában kezdődtek fosztogatások, vagy gangháború aggasztja a helyieket, a Gárda ott van és segít. Homokzsákokkal és automata lőfegyverekkel egyaránt.

Nyers, darabos emberek az amerikai gárdisták, fellépéseik nem ritkán túlkapásokkal járnak. Viszont tetteikért felelnek, azokat az állam látóterében és kontrolljával hajtják végre. Ha ezek a polgárok esetleg azt vennék a fejükbe, hogy ők inkább valami fasisztoidabb milíciában szeretnének hobbikatonáskodni, azt is megtehetik. Csakhogy a Nemzeti Gárdának helikopterei, repülőgépei, tankjai és jogosítványai vannak, és így ezerszer menőbb, mint kispuskával célba lőni a magángárdában, pingvinjelmezben. A Magyar Gárdához hasonló cserkészek labdába se rúgnak az Egyesült Államokban. Ezért nem is kell betiltani őket.

Magyarországon – cunami nélkül – egész kistérségek szakadnak le a törvényről és rendről, a körzeti megbízottak néhol alig számíthatnak erősítésre – nem is provokálják ki, hogy szükség legyen rá. Inkább kitanulják a tolerancicát. Ha mégis kiszáll egy rendőrbusz a törzsi villongáshoz, a szabályszerű intézkedés után húznak elfele, és ott hagynak mindent, ahogy volt. Nem maradnak, nem szállják meg a falut napokra, hogy az összeomló rendet aládúcolják, és a bűnözőket keményen megfélemlítsék. Hogy vegyenek vissza, hogy ők ne akarják kiprovokálni az erősítést, mert az nekik rossz lesz. Erre a feladatra nincs legálisan bevethető egység. Nincs nyomozó- és kommandós task force, amely a bűnbe, törvénytelenségbe süppedt településeket szakszerűen, törvényesen, közmegelégedésre megtisztogatná.

De igény, az volna rá.

Ezt elégíti ki a Gárda, a maga maszek bumfordiságával, szalonképtelenségével, téveszméivel, fegyvertelen felvonulásaival. Be lehet tiltani, ahogy a marihuánát is be lehet. Kriminalizálhatjuk, ugyanúgy. Annál izgalmasabb lesz a kiskamaszoknak és édesapjuknak. Annál többet hoz a rátelepedett bűnözőknek. Pedig lehetne belőle zárjegyes, jövedéki termék. A törvényen innen.