Viktor Jerofejev

műút
irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat

2009016

Eredeti helyén - kattintással

http://www.muut.hu/kikotoihirek/016/index.html

Gilbert Edit

orosz

Amikor először hallottam az Ulickaja–Hodorkovszkij-levelezésről, nem érintett meg különösebben a tény, de elkezdve olvasását alig tudom abbahagyni. Erről, a Znamja októberi számában közölt anyagról beszélnek most az emberek világszerte, hozzánk is eljutott a híre. Robban ULICKAJA újabb bombája. Tisztelem benne (az íróban és az emberben egyaránt) a nyitottságot, a kíváncsiságot, a bátorságot, az önfejűséget, az autonóm problémafelvetést. Az igyekezetet a világ megértésére. Itt az egyenes kérdéseket, az intellektuális tisztességet, a képességet arra, hogy saját előfeltevéseit némileg módosítsa. Követem az éber, figyelmes, következetesen felépített dialógust.
U. riporterré lép elő. Morálisan és szellemi síkon izgatja az a saját magától nagyon különböző ember, akinek börtönbe ültetése az orosz állam túlműködésére, az igazságszolgáltatás önállótlanságára vall: arra, hogy a hatalom nem tudja kezelni nagy vagyonnal bíró polgárait, akiknek gazdasági erő kerül a kezébe. A szabadságtól való megfosztás klasszikus, tradicionális eszközével élnek újfent. S ha még politikai aspirációi is vannak, végképp megbocsáthatatlan az egyén vagyona, befolyása, s bármi áron, akár átlátszó, régi típusú koncepciós perrel ki kell vonni a forgalomból.
Ám a fenti logika, ami eddig elszigeteltségbe, külső vagy belső emigrációba, száműzetésbe vagy tisztázatlan halálba sodorta a kiszemelt egyént, most rést hagy. Az internet és az írói megszólalás szabadságának korában hogy, hogy nem, áthatolható lesz a börtön vastag fala is. Lehetővé válik az elektronikus postaváltás az írónő és a fogoly közt.
U., akinek morális komolyságát, a közért érzett felelősségvállalását publikus megnyilvánulásaiban, szépírói munkásságában és magánbeszélgetésekben is tapasztalom, most sem okoz csalódást. Kíváncsi, utána akar járni annak, ami érdekli: hogy ki ez az ember, hogyan viseli a börtönt: szolzsenyicini vagy salamovi módon-e, azaz épül-e tőle vagy totálisan leépítőnek találja. A válasz az utóbbi felé hajlik, ám a levelezőtárs mégis fegyelmezett, összeszedett. Az írás: az önelemzés, a pozíciók tisztázása által lehetőséget kap önmaga összerendezésére és artikulálására. Kiegyenlítettek a pozíciók: amikor felmerül benne, hogy félreértik, sajnálják, biztatást és további figyelmet kap, s újra nekiragaszkodik, hogy előadja, mit is képzel az ideális államról, amelynek megvalósításáról még nem mondott le. U. kételkedik az államban, nem látott ugyanis még jól működőt. Családi indíttatásból szkeptikus volt mindig a szocializmussal szemben is, amiben a nála 15 évvel fiatalabb férfi viszont hitt, aktív ifjúkommunistaként, „menedzser” módjára részt is vett (ahogyan H. saját rendszerváltás előtti tevékenységét jellemzi) benne. Aki (H.) nem mondott le máig az egyenlőség-eszményről: olyan erősen szervezett, szociális feladataira tudatosan koncentráló államot képzel, amely minden orosz gyermek számára esélyegyenlőséget biztosít. Többször megemlíti, hogy a nem oroszok is megérdemelnék, s bár szeretné, de, mint írja, lehetőségek hiányában értük nem vállalhat felelősséget. Ám a felnövekvő orosz generációért szeretne még tenni, bármilyen idealisztikusan is hangzik ez, folyamatosan lehet közelíteni mégis az ideál megvalósításához, hisz ez teszi méltóvá az életet, fejtegeti. Hogy családi helyzetüktől, szociális körülményeiktől függetlenül a leghátrányosabb helyzetűek is megvalósíthassák álmukat — írja az ember a börtönből. S U. nem egyszer említi meg levelezésükben: járt ő azokban az intézményekben, amiket H. hozott létre például árvák és félárvák részére. S hogy ezek a megvalósult utópiák. Ez az ember tehát bizonyította, hogy vagyonát jól használja.
H. nem mentes a szép orosz pátosztól a jelent illetően sem: a fentieket, a jótékonyság folytatását természetesen kiszabadulása utánra tervezi, már most is úgy éli azonban napjait, mintha az éppen folyó az utolsó lenne. Hogy teljes, kerek életet tudhasson magáénak, bármikor szakadjon is vége. (Elemzi például a pénzügyi válság okait, kialakulását.)
U. nem látja be, miből is táplálkozna, honnan is eredne az az új, tiszta állam, amelyről H. álmodozik, amelyben egyre öntevékenyebbé váló, jól működő intézmények lesznek az adófizetők pénzéből és az ő érdekükben. U. ismer (könyvtárosok, gyermekintézmények dolgozói, orvosok közt) olyan embereket, akik nem lopnak, nem fogadnak el csúszópénzt. Vannak, nagyon kevesen, nagyon nehéz nekik. Hősök ők, írja. Talán valamit változtatnak a társadalom arculatán.
Az állam azonban: erős, erkölcstelen, kegyetlen, könyörtelen. És az adományozót sem tűri, mert meglátja a maga ellentétét benne, és gúnynak véli nagylelkűségét. Cinikus társadalomban élünk, szögezi le, s hogy nem az a baj, hogy tagjainak ideológiájuk nincs, hanem hogy a lelkiismeretük hiányzik. H. — írja U. — okos, racionális, tudós elme, irányítási tapasztalattal; és mégis — idealista, javíthatatlanul. Hosszú államelméleti fejtegetéseit már nem is kívánja megválaszolni, mert sem képzettsége, sem késztetése nincs hozzá, ismeri be. Csak azt kívánja, hadd védje meg végre magát beszélgetőtársa heves vitában egy hasonlóan hozzáértő személlyel, U. egy barátjával szemben, de már az ő konyhájában, s ő, U. hadd gubbasszon ezalatt egy teáscsészével kezében a sarokban, legkedvesebb foglalatosságát űzve: hallgatva, miről beszélgetnek az okosok.
Már biztos fordítja valaki magyarra a rendhagyó művet. Egyre meglepőbb témák és műfajok kerülnek ki U. számítógépéből. Talán oroszul is hozzá lehet férni könyvformában Magyarországon, akár már a közeljövőben: éppen most kezdeményezi a Ráday Könyvesház, hogy orosz nyelvű szépirodalom is legyen náluk vásárolható. Viktor JEROFEJEV, a Zebra Je Kiadó elnöke érkezik hozzájuk az orosz részleg megnyitására a napokban.