Viktor Jerofejev
műút
irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
2009016
Eredeti helyén -
kattintással
http://www.muut.hu/kikotoihirek/016/index.html
Gilbert Edit
Amikor
először hallottam az Ulickaja–Hodorkovszkij-levelezésről, nem érintett meg
különösebben a tény, de elkezdve olvasását alig tudom abbahagyni. Erről, a
Znamja októberi számában közölt anyagról beszélnek most az emberek világszerte,
hozzánk is eljutott a híre. Robban ULICKAJA újabb bombája. Tisztelem benne (az
íróban és az emberben egyaránt) a nyitottságot, a kíváncsiságot, a bátorságot,
az önfejűséget, az autonóm problémafelvetést. Az igyekezetet a világ
megértésére. Itt az egyenes kérdéseket, az intellektuális tisztességet, a
képességet arra, hogy saját előfeltevéseit némileg módosítsa. Követem az éber,
figyelmes, következetesen felépített dialógust.
U. riporterré lép elő. Morálisan és szellemi síkon izgatja az a saját magától
nagyon különböző ember, akinek börtönbe ültetése az orosz állam túlműködésére,
az igazságszolgáltatás önállótlanságára vall: arra, hogy a hatalom nem tudja
kezelni nagy vagyonnal bíró polgárait, akiknek gazdasági erő kerül a kezébe. A
szabadságtól való megfosztás klasszikus, tradicionális eszközével élnek újfent.
S ha még politikai aspirációi is vannak, végképp megbocsáthatatlan az egyén
vagyona, befolyása, s bármi áron, akár átlátszó, régi típusú koncepciós perrel
ki kell vonni a forgalomból.
Ám a fenti logika, ami eddig elszigeteltségbe, külső vagy belső emigrációba,
száműzetésbe vagy tisztázatlan halálba sodorta a kiszemelt egyént, most rést
hagy. Az internet és az írói megszólalás szabadságának korában hogy, hogy nem,
áthatolható lesz a börtön vastag fala is. Lehetővé válik az elektronikus
postaváltás az írónő és a fogoly közt.
U., akinek morális komolyságát, a közért érzett felelősségvállalását publikus
megnyilvánulásaiban, szépírói munkásságában és magánbeszélgetésekben is
tapasztalom, most sem okoz csalódást. Kíváncsi, utána akar járni annak, ami
érdekli: hogy ki ez az ember, hogyan viseli a börtönt: szolzsenyicini vagy
salamovi módon-e, azaz épül-e tőle vagy totálisan leépítőnek találja. A válasz
az utóbbi felé hajlik, ám a levelezőtárs mégis fegyelmezett, összeszedett. Az
írás: az önelemzés, a pozíciók tisztázása által lehetőséget kap önmaga
összerendezésére és artikulálására. Kiegyenlítettek a pozíciók: amikor felmerül
benne, hogy félreértik, sajnálják, biztatást és további figyelmet kap, s újra
nekiragaszkodik, hogy előadja, mit is képzel az ideális államról, amelynek
megvalósításáról még nem mondott le. U. kételkedik az államban, nem látott
ugyanis még jól működőt. Családi indíttatásból szkeptikus volt mindig a
szocializmussal szemben is, amiben a nála 15 évvel fiatalabb férfi viszont hitt,
aktív ifjúkommunistaként, „menedzser” módjára részt is vett (ahogyan H. saját
rendszerváltás előtti tevékenységét jellemzi) benne. Aki (H.) nem mondott le
máig az egyenlőség-eszményről: olyan erősen szervezett, szociális feladataira
tudatosan koncentráló államot képzel, amely minden orosz gyermek számára
esélyegyenlőséget biztosít. Többször megemlíti, hogy a nem oroszok is
megérdemelnék, s bár szeretné, de, mint írja, lehetőségek hiányában értük nem
vállalhat felelősséget. Ám a felnövekvő orosz generációért szeretne még tenni,
bármilyen idealisztikusan is hangzik ez, folyamatosan lehet közelíteni mégis az
ideál megvalósításához, hisz ez teszi méltóvá az életet, fejtegeti. Hogy családi
helyzetüktől, szociális körülményeiktől függetlenül a leghátrányosabb helyzetűek
is megvalósíthassák álmukat — írja az ember a börtönből. S U. nem egyszer említi
meg levelezésükben: járt ő azokban az intézményekben, amiket H. hozott létre
például árvák és félárvák részére. S hogy ezek a megvalósult utópiák. Ez az
ember tehát bizonyította, hogy vagyonát jól használja.
H. nem mentes a szép orosz pátosztól a jelent illetően sem: a fentieket, a
jótékonyság folytatását természetesen kiszabadulása utánra tervezi, már most is
úgy éli azonban napjait, mintha az éppen folyó az utolsó lenne. Hogy teljes,
kerek életet tudhasson magáénak, bármikor szakadjon is vége. (Elemzi például a
pénzügyi válság okait, kialakulását.)
U. nem látja be, miből is táplálkozna, honnan is eredne az az új, tiszta állam,
amelyről H. álmodozik, amelyben egyre öntevékenyebbé váló, jól működő
intézmények lesznek az adófizetők pénzéből és az ő érdekükben. U. ismer
(könyvtárosok, gyermekintézmények dolgozói, orvosok közt) olyan embereket, akik
nem lopnak, nem fogadnak el csúszópénzt. Vannak, nagyon kevesen, nagyon nehéz
nekik. Hősök ők, írja. Talán valamit változtatnak a társadalom arculatán.
Az állam azonban: erős, erkölcstelen, kegyetlen, könyörtelen. És az adományozót
sem tűri, mert meglátja a maga ellentétét benne, és gúnynak véli nagylelkűségét.
Cinikus társadalomban élünk, szögezi le, s hogy nem az a baj, hogy tagjainak
ideológiájuk nincs, hanem hogy a lelkiismeretük hiányzik. H. — írja U. — okos,
racionális, tudós elme, irányítási tapasztalattal; és mégis — idealista,
javíthatatlanul. Hosszú államelméleti fejtegetéseit már nem is kívánja
megválaszolni, mert sem képzettsége, sem késztetése nincs hozzá, ismeri be. Csak
azt kívánja, hadd védje meg végre magát beszélgetőtársa heves vitában egy
hasonlóan hozzáértő személlyel, U. egy barátjával szemben, de már az ő
konyhájában, s ő, U. hadd gubbasszon ezalatt egy teáscsészével kezében a
sarokban, legkedvesebb foglalatosságát űzve: hallgatva, miről beszélgetnek az
okosok.
Már biztos fordítja valaki magyarra a rendhagyó művet. Egyre meglepőbb témák és
műfajok kerülnek ki U. számítógépéből. Talán oroszul is hozzá lehet férni
könyvformában Magyarországon, akár már a közeljövőben: éppen most kezdeményezi a
Ráday Könyvesház, hogy orosz nyelvű szépirodalom is legyen náluk vásárolható.
Viktor JEROFEJEV, a Zebra Je Kiadó elnöke érkezik hozzájuk az orosz részleg
megnyitására a napokban.