A cikk eredeti helyén: http://www.gondola.hu/cikkek/70136

Elindult az Orosz Estek honlap
Hercsel Adél

„Ma Magyarországon szinte semmit nem tudunk az oroszokról, mert senki nem foglalkozik velük. A főbb médiumokban még megjelenik, hogy például mit mondott az orosz kormányfő, de azt már nem tudjuk meg, hogy amit mondott, miért mondta” – hangsúlyozta Cs. Kádár Péter, az Orosz Estek honlap szerkesztője.

A Kossuth Klubban „Internet és politika” címmel tartott rendezvényen, a honlapot létrehozó Gecse Géza történész, aki újságíróként, a február 24-i vitaestet vezette, elmondta, hogy ezt a hiányt az Orosz Estek honlappal kívánják némileg enyhíteni. A honlapon egyelőre Viktor Jerofejev, kortárs orosz író, tavaly novemberi, budapesti látogatásáról szóló anyagok, és riportfilm-részletek szerepelnek, a http://www.gecse.eu/091120_Oroszestek.htm  oldalon természetesen megtalálhatók a sajtóban a Jerofejev-látogatásról megjelent cikkek és tudósítások is. Gecse azt is elmondta, hogy további ötleteket várnak minden érdeklődőtől. Tartalmi kérdésekben forduljanak hozzá bátran a gecsege@freemail.hu címen, míg technikai ügyekben Cs. Kádár Pétert keressék a kadarka@tvnetwork.hu címen, aki ezen kívül arculati kérdésekben számít észrevételeikre, javaslataikra, még akár telefonon is: 06 30 449 8089.

A kortárs orosz irodalom egyik legmarkánsabb alakja, Viktor Jerofejev, 2009 novemberének végén, a Zebra Je kiadó elnökeként azért érkezett Budapestre, hogy a kiadó három további munkatársával, a kiadó művészeti vezetőjével, Oleg Jerofejevvel – aki egyébként az író fia – és Igor Szmolin ügyvezető igazgatóval, Budapest IX. kerületében, a Ráday Könyvesházban kiállítsák könyveiket, lefektetve így egy komoly orosz könyves részleg alapjait Magyarországon. A Ráday utca 27-ben, most már a klasszikus, és kortárs irodalmat is egyaránt vásárolhatunk.


Seres Mária, Cs. Kádár Péter, Balogh Ákos Gergely és Tóta W. Árpád

A Kossuth Klubban tartott rendezvényen a legnagyobb magyar internetes újság, az Index főmunkatársa, Tóta W. Árpád mellett, Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője Cs. Kádár Péterrel közösen vitatkoztak az internet helyéről a magyar társadalomban. Seres Mária, a Civil Mozgalom (a kiváltságok és a korrupció ellen) megalapítója, aki az internetre támaszkodva 600 000 támogató aláírást gyűjtött össze kezdeményezéséhez, gyakorlati példákkal támasztotta alá, hogy mire képes és mire nem az internet Magyarországon.
Önmagában az internet sem Magyarországon, de szerinte még az Amerikai Egyesült Államokban sem elég a sikerhez. Rajta nagyon sokat segített, hogy az országos sajtóban, és a televízióban is tudósítottak kezdeményezésükről, de ennél is fontosabb volt a helyi sajtó támogatása. És ami talán ennél is többet nyomott a latban, hogy ezek után sikerült személyes kontaktust kialakítania azokkal, akikre számított.

A cikk orosz linkje: http://www.gecse.eu/100305_Zebra.htm