Finnugor

Közös örökség – másként fenyegető globalizáció

Rendszerint október utolsó hetének végén ünneplik Finn-, Észt- és Magyarországon, továbbá Oroszország finnugor népeinél a Rokon Népek Napját. Az összetartozás erősítését magyar, finn és észt államközi egyezmény is szabályozza, amelyben szeptember elején Siófokon, a Finnugor Népek VI. Világkongresszusán több új elemet is rögzítettek.  Az együvé tartozás októberi megünneplése lehetőséget teremt arra, hogy a közös nyelvi gyökerekkel rendelkező nemzetek ismereteket szerezzenek egymásról. E közösségek ugyanis legtöbbször egymástól több ezer kilométernyire élnek, s identitásuk megőrzéséhez az ilyen rendezvények nagymértékben hozzájárulnak. Még akkor is el kell ismernünk ezt, ha néha keserű tényekkel szembesülünk, s az idei alkalommal is volt ilyenre példa. A többnyire igen szerény költségvetéssel gazdálkodó rendezvények egyike volt az Orosz Kulturális Központ novemberi „Oroszország Finnugor Népeinek Kulturális Napjai Budapesten” című megmozdulása. Elismerés illeti az oroszokat, hogy eszükbe jutott, hogy kiállítással és filmvetítéssel próbálják a magyar közönséget „megszólítani”, amiben nem elhanyagolható szerepe volt a szeptemberben Budapestre visszatért Valerij Platonovnak, az Orosz Kulturális Központ néhány éve ezt a funkciót már ellátó ismét ide kinevezett vezetőjének. Egészen más léptékű volt a szeptember elején Siófokon megszervezett Finnugor Népek VI. Világkongresszusa.

Fotók: Gecse Géza
 
            Áder János köztársasági elnök fogadása Siófokon                         Az osztyák televíziós Tatyjána Merova egy kongresszusi küldött társaságában

Míg a Balaton déli partján szervezett kongresszus első napján a különböző finnugor népek képviselői saját nemzetük általános helyzetéről húsz év óta először számoltak be anyanyelvükön, addig a második napon különböző szekciókban nyílt lehetőség a különböző kutatások bemutatására.  Nem csak szűken nyelvészeti témák voltak terítéken, hanem az egészségügy, a demográfia és az ökológia szekció-ülésén például  nemcsak a problémákat elemezték lelkiismeretesen, hanem igyekeztek  azokra megoldási lehetőségeket is találni.

    Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal demográfusa kihasználta az alkalmat és hazánk csökkenő népességszámának okaira kereste a választ. A magyar társadalom öregszik, vagyis többen halnak meg, mint ahányan születnek, ami illeszkedik az „európai trendbe”. Egyre nő az időskorú szülők száma, s a népesség fogyása folyamatos, hiszen az elmúlt harminc évben a magyarság lélekszáma 7,1%-al csökkent. A KSH demográfusa felhívta a figyelmet arra, hogy a negatív folyamatok hátterében a termékenység gyengülése is szerepet játszik, melynek következtében folyamatosan emelkedik a gyermektelen nők száma. Mindez főként az egyre ritkább házasságkötések, illetve a mind gyakoribb válások „eredménye”.  „Megállítható-e a népességcsökkenés folyamata? Ha igen, hogyan és mikor? Hogyan kezelhetők a demográfiai változások társadalmi-gazdasági hatásai, következményei?” – tette fel a kérdést a népességkutató, aki különös részletességgel ismertette a kárpát-medencei magyarság demográfiai helyzetének alakulását is. Az egykori, vagyis a „történelmi” „Nagy-Magyarország” területén élő magyarok helyzete hasonló, igaz, esetükben erős asszimiláció is súlyosbítja a folyamatot, s ez különösen azokban az államokban igen erőteljes, ahol többnyire nem egy tömbben, hanem szórványban, a szomszédos államalkotó népekkel keverten élnek együtt. A legújabb népszámlálási adatok szerint a magyarság lélekszáma a Kárpát-medencében az elmúlt 9-10 évben mintegy félmillió fővel csökkent. Ez a negatív tendencia nemcsak a magyarokra jellemző, hanem a többi finnugor népnél is megfigyelhető: Észtországban például még mindig csökken a népesség, bár azt már sikerült elérniük, hogy évről-évre mérséklődjön a fogyás. Minden jel arra mutat, hogy hamarosan ellenkező előjelű folyamatok tanúi lehetünk. Kamarás Ferenc szerint egy jól kialakított családpolitika, adócsökkentés, kedvezményes adójóváírás illetve egy átgondolt konstrukciókra épülő lakáshitelezés segítene a magyarok fogyásának megállításában.

    Ahto Kaasik, az észtországi Tartui Állami Egyetem tanára előadásában az ún. „szent helyek” szerepét emelte ki a finnugor identitás megőrzése szempontjából. „A finnugor népek mindig is szoros közelségbe éltek a természettel és ún. „szent természeti helyeket” hoztak létre. Ezek  számukra felbecsülhetetlen értékűekké váltak, s azért néznek rájuk furcsán Nyugat-Európában, mert ott, különösen a nagy nemzetek többsége ezeket már régen elveszítette”- jelentette ki az észt előadó. 2008-ban az észt kulturális minisztérium egy állami természetvédelmi programot indított el a szent természeti helyek megvédésére. A projekt kivitelezésében a Tartui Állami Egyetem is részt vett, az intézmény munkatársai pedig statisztikákat és kutatásokat végeztek az ősi, vallási és kulturális szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségű említett helyeken. „Ugyan a finnugor népek nyelvei eltérnek egymástól és a népviseletek is sokféleségről árulkodnak, mégis sok-sok olyan tradíció köti össze a közel 25 millió főt számláló nyelvcsaládot, amelyek mintha egy tőről lennének eredeztethetőek” – hívta fel figyelmet Ahto Kaasik.  Az észt előadó beszámolt a Tartui Állami Egyetem munkatársainak azon tervéről is, hogy annak érdekében, hogy eredményeik nagyobb figyelemhez juthassanak, össze kívánják gyűjteni azokat a szakembereket, akik a szent helyek kutatásával foglakoznak. Az észtek eltökéltek abban is, hogy olyan együttműködési hálózatot építsenek ki, amely a finnugor népek kutatóinak a munkáját hatékonyan lenne képes segíteni.

    A moksa nemzetiségű Nyikolaj Makarkin azt emelte ki, hogy az 1989-es és 2012-es évek statisztikai adatait összehasonlítva világosan kimutatható, hogy évente 41 ezer finnugor tűnik el az Orosz Föderáció területéről.  A demográfiai válság főként a születésszám csökkenésének eredménye, de szerepet játszik benne a belső migráció is, hiszen mind többen költöznek a falvakból városokba, és a bevándorlók második nemzedéke már nem beszéli tovább anyanyelvét: mindennapi érintkezéseiben jellemzően csak és kizárólag az oroszt használja. A mari nemzetiségű Kszenofont Szanukov publikációiban közölt adatokat megerősítve szerinte az asszimiláció ellensúlyozására fontos eszköz lehetne a falusi élet fejlesztése, a vidéki munkahely-teremtés, valamint a helyi érdekeltségű projektek megvalósítása, illetve kamatmentes kölcsönök és további kedvezmények biztosítása a városon kívül működő cégek számára.

    Az ugyancsak észt Indrek Jööst szerint a népszámlás olyan fontos politikai eszköz, mellyel már sokszor, sok államban éltek vissza. Észtországban a kisebbségek a statisztikai hivataltól már többször kérték, hogy vegyék be a népszámlálási kérdőívbe az etnikai hovatartozás és a nyelvtudás kérdését is, mert ez világosabb képet ad a különböző nemzetek kulturális identitásáról.

    Az erza nemzetiségű Mihail Jakuncsev szerint, ha egy nép nem egészséges környezetben él, akkor az idők folyamán eltűnik a történelem süllyesztőjében. A Mordvin Köztársaságban a lakosság 40%-a tartja magát mordvin nemzetiségűnek és ez az arány a jövőben tovább csökkenhet, mivel a népességfogyás a mordvinok között is jelentős. A finn előadó szerint északon egyenesen sikernek számít, hogy megállították a szív- és érrendszeri eredetű megbetegedések és az ezekből fakadó halálozások számának növekedését. Az eredmény mögött az egészségesebb életmód áll, amelyet a finnek többsége szívesen vall magáénak, így többen sportolnak és egyre kevesebben élnek a káros szenvedélyekkel.

    Az urali, de nem finnugor ágba tartozó nyenyecek helyzete korántsem ennyire kedvező, mivel az élőhelyükön talált olajmezők az 1970-es években ugyan némileg hozzájárultak régiójuk felemelkedéséhez, azonban az orosz hatóságok idővel nem vették figyelembe az őslakos népesség igényeit, ezért napjainkban egyre nehezebb körülmények között kell élniük.

    Nem kétséges, hogy a demográfiai, ökológiai és az egészségügyi szekciók önmagukban nem lesznek képesek megoldást találni a finnugor népeket sújtó gondokra, s fejtörést okoznak a többségi nemzetek politikusainak is. Míg a független államalkotó nemzetek, mint a finn, a magyar, vagy az észt főként a globalizáció hátrányaival kénytelenek szembesülni, addig az Orosz Föderáció területén élő őshonos finnugor népek – emellett – az asszimilációval és a népességfogyással még az említett államnemzeteknél is nagyobb mértékben kell megküzdeniük, vagyis a korábbi évek gyakorlatától eltérően nemcsak a kultúra vagy a nyelv megőrzése a tét, hanem ma már a fizikai fennmaradásé is.

Deák Gabriella