Száz év tükrében az erőszak 1914-2014 – történelmi ismeretterjesztő vetélkedő 2014.június 18-i, szerda este 6 órakor, a Loyola Caféban (1086 Budapest, Horánszky utca 20.) két előadást szerveztünk.

Az első megtartására

„Dinamizmus a video-újságírásban” címmel Havasi Jánost, az MTVA kabinetfőnök-helyettesét kértük fel.

Havasi  János pécsi jogi és budapesti újságírói tanulmányainak befejezése után hivatásos újságírói pályáját a Dunántúli Naplónál 1978-ban kezdte. Az 1980-as években előbb a Baranyai Alkotótelepek igazgatója, majd néhány esztendeig a Jelenkor olvasószerkesztője. 1989-ben néhány kollégájával megalapította A Helyzet című regionális hetilapot, amelynek két évig volt a főszerkesztője.  Az Antall-kormány idején a kultusztárca sajtófőnöke, majd a Párizsi Magyar Intézet igazgatóhelyettese. 1993-tól rendszeresen tudósította Duna Televíziót előbb Párizsból, később - a hazai sajtó egyik első videó-újságírójaként -  a dél-dunántúli, valamint a horvátországi és boszniai  térségből. A kilencvenes évek végén a Duna TV PR-igazgatója. 1999-től a Magyar Televízió munkatársa különböző beosztásokban:  az Aranyfüst c. magazin alapító szerkesztője, regionális-kisebbségi-határontúli főszerkesztő, közéleti igazgató. Jelenleg az MTVA határontúli kapcsolatokért felelős helyettes kabinetfőnöke. Hobbija a hivatása, emellett hadisírkutatással is foglalkozik. Öt riportkönyv és egy újságíró kézikönyv szerzője. Két kitüntetésére a legbüszkébb: a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója által alapított Messzelátó Díjra, illetve a honvédelmi miniszter által odaítélt Hadisírgondozásért Érdemkereszt I. fokozatára.
Havasi Jánost követően a téma:


„A rendezői munka sajátosságai klip és film esetében”. Megtartására Seres Tamást, a Magyar Televízió vezető rendezőjét kértük fel.

 

Seres Tamás vezető rendező, kreatív és promóciós vezető, az MTV Zrt. munkatársa.  20 éve dolgozik rendezőként különböző televíziókban, megfordult az induló kereskedelmi médiumokban, tematikus csatornáknál és 10 éve tért vissza a közmédiához. Több mint 1000 adás fűződik a nevéhez, vezette az Alkotói Irodát, körülbelül  40 klipet rendezett, továbbá hozzávetőleg 60 reklámot és társadalmi célú hirdetést. Rendszeresen dolgozik színházi produkciókban és internetes közvetítésekben.Ún. „kreatívként” több reklámügynökségnél.  Tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Kaposvári Egyetemen, de a Pázmány Péter Tudományegyetem Közszolgálati Média Akadémiáján is órákat ad. 

Pályáját gyerekriporterként a Magyar Rádióban 10 évesen kezdte, majd szerkesztő-műsorvezetőként is dolgozott. Ezt követően gyerek-műsorvezető lett a Magyar Televízióban. 

 

Minden érdeklődőt vár az Aspektus!

Gecse Géza
témafelelős