2018. szeptember 24-ről 25-re a Moszkva folyóhoz kapcsolódó egyik víztározóban a vízbe esett és bele is fulladt egyik orosz barátom, Vlagyimir Aldoskin, akit 1975 nyarán ismertem meg egy Moszkva melletti "pionyerszkij lágerben", vagyis úttörőtáborban, amely Moszkvától 40 kilométernyire lehet.

(A szüleim az 1970-es években a nyelvtanítás módszertanával foglalkoztak és a "pionyerszkij lager" - a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának az úttörőtábora volt, amit ottani ismerőseik segítségéveli sikerült kijárni - ráadásul apám az akkori Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon tolmácsolt.)

Moszkvában járva én később laktam is Vovkánál - majd később ő is járt nálam Budapesten, sőt 1995-ben a barátjával Jurij Boriszovics Petrovval együtt érkezett meg a magyar fővárosba és miután egy hetet pihentek Balatonfüreden, elkísértem őket Románián, Moldávián és Ukrajnán keresztül haza – Oroszországba, majd utána én is Magyarországra indultam: előbb a balti államokon keresztül, majd Lengyelországon át.

Az említett 2018. szeptember 25-i napon Moszkvától északra, a Zsosztovszkoje viztározóban, Sztyepanykovó mellett óriási vihar tombolt. (A térképen jelölve!) A közelben van a Seremenyjevói Nemzetközi Repülőtér, de Sztyepanykovótól nem sokkal délre található Borogyinó is, ahol Napóleon ütközött meg az orosz csapatokkal – még a XIX. század elején!

A Vovkáról készült utolsó fénykép - halála bekövetkezte előtt néhány órával - annak helyszínén!

A körülmények tisztázatlanok, mivel ketten maradtak a hajón és mindketten meghaltak. Jurij Boriszovics reggel visszatért a szárazföldre – ő volt a harmadik a hajón. De a rokonok és ismerősök feltételezése szerint a következő történhetett.

Amint Vologya vízbe esett, a képen látható 29 éves, Andrej nevű sovány srác, utána ugorhatott, segíteni viszont nem tudott rajta, sőt, maga is a vízbe fulladt. Ezért szeptember 29-én két embert búcsúztattak: Vologyát Rjazanyban a felesége, testvére és a gyerekei, valamint a barátai, összesen legalább negyvenen! (Andrejt két nappal Vologya után találták meg a vízben – kicsit tovább tartott, mint Vologya testének a megtalálása!)

Rjazany a kép jobb alsó szélén - lent! A szeptember 29-i temetés helyszíne! Ortodox országokban gyorsan eltemetik a halottakat!

p
Rjazany - madártávlatból

Az alábbi képen 1995-ben Marosvásárhelyen a Kultúrpalota előtti Romulus-Remus emlékmű előtt pózolunk: Jurij Boriszovics, én és Vologya. (Romániában majdnem minden városban van ilyen – a magyarok általában betegre röhögik rajta magukat, hiszen a dáko-román elmélet alapvetően arról szól, hogy a dákok romanizálódtak, vagyis a nyelvüket is a rómaiaktól vették át, tehát eredetileg nem az övék. (Vagyis Romulus és Remus ki tudja mit keres nemcsak Erdély, hanem Havasalföld és Moldva városaiban is? Jártunk Iasiban is – tanúsítani tudom, hogy ott is van! Egyébként a vicc az, hogy ezzel a koncepcióval akkor lehetett volna valójában szerintem Romániában népszerűnek lenni, ha Mussolini Hitlerrel és az összes közép-kelet-európai szövetséges állammal – köztük velünk együtt – megnyerte volna a II. világháborút!)

A lényeg: 1995-ben sikerült megállapodnom a Kossuth rádió adófőszerkesztőjével – Rékai Gábortól kaptam egy Opel Corsat, és a napidíj felét, cserébe azért, hogy riportokat csinálok a határon túlra került oroszokról a Dnyeszter-menti Köztársaságban (Moldávia), ha kell Ukrajnában, Moszkvában, és ami ekkor éles kérdésnek számított – a Baltikumban! (Gábort mindig is becsültem kivételes műveltségéért és hozzáértéséért – bár lehet és ez akkor is megfordult a fejemben – hogy azért kaptam meg ezt a lehetőséget, mert nem lehetett tudni, hogy esetleg nem fognak-e odakint esetleg lelőni…

A lényeg, hogy Jurával és Vologyával együtt mentünk Románián (Nagyváradon picit ki is raboltak bennünket), a Dnyeszter-menti Köztársaságon, majd Moldván és Ukrajnán keresztül Oroszországba, előbb Moszkvába, majd Szent-Pétervárra.

A moszkvai riportok elkészültek – ezt követően Észtországba vezetett az út, de ez már biztonságosnak számított – innen Lettországba, majd Litvániába, majd az egykori Kelet-Poroszországba, vagyis Kalinyingrád-Königsbergbe mentem. Itt is szálltam meg és nagy nehezen átjutottam Lengyelországba! Majd haza vettem az útirányt!

A Kossuth rádióban a riport normális hosszúságban még 1995. december 31-e előtt adásba is került!