Reguly üzenete*

Amikor az ifjú jogvégzett Reguly a véletlenek sorozatának köszönhetően, egy németországinak tervezett kirándulás végén eljutván Stockholmba, ott megismerkedvén az orosz megszállás elől oda menekült finnekkel, végül 1839-ben Finnországban köt ki, a finnugor nyelvtudomány, amiről, persze, Reguly akkor még mit sem tud, miért is tudott volna, a finnugor nyelvtudomány még csak bontogatja szárnyait, de e szárnycsapásokkal is évtizedekkel megelőzve az indoeurópai nyelvészetet, szóval, Regulynak a finn nagyfejedelemségbe érkezésekor Magyarországon már jó félévszázada osztja meg az értelmiséget Sajnovics Demonstratiója, amely mű a magyarokat és a lappokat rokonítja egymással, s jó három évtizeddel vagyunk túl Gyarmathi Affinitásán, az első mai értelemben vett összehasonlító nyelvészeti munkán, amelyben minden akkor ismert finnugor és szamojéd nyelv összevetésével igazolja a magyar nyelv finnugor voltát, s fél évszázaddal vagyunk az „ugor-török háború” néven elhíresült tudományos vita előtt, amely háborúban a szellemi harc időnként szellemtelen eszközeivel vívják meg csatájukat a magyar nyelv finnugor, illetve török származtatásának hívei.

            Nos, eme hosszúra sikeredett mondat után az egyéb mondandómat a jobb érthetőség kedvéért is rövidebb mondatokban fejtem ki.

            Finnországban ekkor az ún. turkui romantika után a helsinki romantika korát élik. Az Ős-Kalevala megjelenése utáni években vagyunk, amely mű a finn nemzeti tudat kovácsává vált. (Csak zárójelben jegyzek meg egy kultúrtörténeti egybeesést: február 28-a a Kalevala napja, egyszersmind a finn kultúra napja – annak tiszteletére, hogy Lönnrot az Ős-Kalevala előszavát azon a napon fejezte be. A magyar kultúra napját pedig a Himnusz megszületésének napjához kötjük.)

A nagy nemzeti ébredés ideje ez Finnországban, amelynek témakörébe szervesen illeszkedett a rokonok keresése is. Persze, akárcsak nálunk, ám míg Magyarországon a rokonkeresés romantikája két – ellentétes – útra terelte az eziránt érdeklődőket, Finnország egy irányba, a finnugor rokonság felé indult. Így válhatott a Reguly-kortárs Mathias Aleksanteri Castrén a finnországi finnugrisztika megalapítójává, letéve a tudomány asztalára évtizedes gyűjtőútjainak eredményét, amely felölelte az össze uráli nyelvet, de amibe belefért még az akkor szinte teljesen ismeretlen nyugat-szibériai nyelvcsoport, a jenyiszejiek vizsgálata is, benne az azóta kihalt kott nyelvé.

            Reguly ebbe a hangulatba csöppent bele, s rögtön azonosult is vele.

Az Észak Kőrösi Csomája jelzőt elnyerő Reguly tudatosan készül önként vállalt küldetésének megvalósítására: minél több oroszországi finnugor népet akar felkeresni, de közülük is leginkább a Nyugat-Szibériában élő vogulokat és osztjákokat, a nyelvileg a magyarhoz legközelebb álló népeket, hogy nyelvi-néprajzi anyagot gyűjtsön tőlük.

Több évig tartó finnországi nyelvészeti tanulmányai során megismerkedik számos finnugor nyelvvel – miközben, természetesen, finnül is megtanul –, meggyőződik a magyar nyelv finnugor voltáról. Felismeri, hogy a vogul és az osztják közelebb áll a magyarhoz, mint a lapp vagy a finn. Eközben arra is jut ideje és energiája, hogy lefordítsa az Ős-Kalevala néhány énekét – ezt közel másfél évszázaddal később adják ki Magyarországon, amikor a végleges Kalevalának már öt magyar nyelvű fordítása volt.

Jellemző epizód, hogy 1841 májusának végén Pétervárra utaztában megáll néhány napra Tallinnban, Tartuban, továbbá Kattilában, egy vót-finn faluban. A vótok akkor mintegy 5000 lelket számláltak, manapság jó, ha egy-két tucatnyian vannak. Ez is figyelmeztető jel nyelvcsaládunk jövőjét illetően, azóta több nyelvrokon népünk is a teljes megsemmisülés küszöbére jutott. Egyhetes tartózkodása során 72 vót dalt jegyzett le – szöveggel és négyet kottázva is. Reguly előtt csak 13 vót dal szövegét ismerte a tudomány, mindössze 300 sor terjedelemben. Reguly vót nótafája Anna Ivanovna, korának nagy énektudója volt, aki énekelt Lönnrotnak és Ahlqvistnak is, s akitől összesen 4000 sort jegyeztek le. Ezek megtalálhatók az 1928-ban kiadott Suomen Kansan Vanhat Runot (A finn nép ősi dalai) hatalmas népköltési gyűjteményben. Reguly gyűjtését a Finnugor Társaság adta ki a lejegyzés után több mint 100 esztendővel, 1958-ban. A Reguly által gyűjtött anyagból megismerhetők a vót lakodalmi szokások. A dalok között található siratóének is, ami azért értékes, mert Reguly előtt ilyent nem jegyeztek le, tehát Reguly mentette meg az utókornak. A vótul beszélő Anna Ivanovna amúgy a finnül beszélő Regulyt nemes egyszerűséggel ostobának nevezte, mert nehezen értette az öregasszony nyelvét. A vót és a finn egyébként közeli rokon nyelvek.

De nem csak vót dalokat kottázott le, hanem még Finnországban egy dalt is ellátott kottafejekkel. Valószínűleg egy kocsis énekelte dalt jegyzett le, s a szöveg fölé kottafejeket is rajzolt. Ennél lényegesen gazdagabb zenei anyagot gyűjtött a vogulok között

Regulyra jellemző: a nyitottság, a céltudatosság, a sokoldalú műveltség (a jogtudományok mellett több nyelv ismerete, zenei műveltség, felnőtt korban elsajátított nyelvészet, de képes volt az Észak-Urál másfél évszázadig legpontosabb térképének megrajzolására is). Méltán lehet példaképül állítani a mai ifjúság elé.

Magyarországon – bár volt akadémiai támogatás, voltak lelkes, a magyarság őstörténetét megismerni akaró „szponzorok”, s kutatók is, mégis – sokkal inkább véletlenszerű a nyelvrokonok kutatása – bár éppen a Reguly-hagyaték megfejtése érdekében voltak tervezett gyűjtőutak (Pápay, Munkácsi).

Ezzel szemben az – akkor az orosz birodalmon belül élő – finnek a 19. század második felében tudományosan megtervezik és megszervezik az oroszországi nyelvrokonok kutatását. Ez a folyamat egészen az 1920-as évekig tartott, amíg a Szovjetunió be nem zárta a kapukat (időközben ugyanis Finnország is független állam lett 1917-ben).

Magyarországon az említett, nem éppen pozitív hagyomány érvényesül ma is, szemben Észtországgal és Finnországgal, ahol jelentős állami és alapítványi támogatást élveznek a veszélyeztetett helyzetben lévő finnugor népek támogatását célzó programok; nálunk viszont többnyire néhány lelkes szakember önfeláldozó munkájától függ, történik-e valami a nyelvrokonok érdekében.

            Amíg a másik két finnugor nyelvű országban a finnugor nyelvrokonság tudományos és kulturális kérdés, nálunk, úgy tűnik, politikai – mégpedig negatív politikai – felhangot kap.

Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.

Pusztay János