168 óra, 2002.01.31., 14-15.old.

Rendes magyar ember a kocsmában

Kövér László és Schmidt Mária előadóestje

 "Pedig nem a Horn Gyula jött el!" "Az ő emberei már benn ülnek!" A Thököly Klubból ezen az estén kiszorultak polemizálnak ekként a történtekről. Van, aki  szerint "a Gyula templomba ment". Akad, aki fájlalja, hogy nem épült még fel az új sportcsarnok. Többen a Szonda Ipsost hiányolják: "Persze ilyenkor nincsenek  itt." A Határok nélkül című sorozat vendége ezúttal Schmidt Mária miniszterelnöki főtanácsadó és Kövér László, o Fidesz ügyvezető alelnöke. A közép- európai rendszerváltás tegnapjáról és jelenéről tartanak előadást. BÁNYAI GYÖRGY riportja.

Messziről futunk neki a rendszerváltásoknak: 1944.március 19-étől, a német megszállás, hazánk függetlensége formális megszűnésének napjától. Gecse Géza, a Határok nélkül munkatársának kérdései nyomán az elit felelősségéről esik szó, s ez végigvonul az egész estén. Schmidt Mária szerint Horthy kényszerpályán mozgott, csak azt tudta tenni, amit tett, Kövér szerint mindig van alternatíva, s létezik az elitnek történelmi, kollektív és egyéni felelőssége. Keményen elutasítják Szálasi rémtetteit, s őt egyébként nem is sorolják az elithez.

 Történelmi léptékkel haladunk napjaink felé. Volt-e "fordulat éve" (nem volt, mondja Schmidt Mária, a szovjet rendszer már akkor elkezdte térhódítását, amikor  csapatai átlépték a magyar határt), szóba kerül persze 1956 és benne Nagy Imre hősiessége is, ám amikor Kövér Laszló azt javasoja: "inkább ma felé kéne közelíteni egyre nagyobb léptékkel", indítványát taps fogadja.

IDEGEN NARANCS

Jöjjön hát a közelmúlt. Sőt, kisvártatva a jelen. Mert Gecse Géza Kövér László szavait idézi 2001 júliusából: -Azt nyilatkozta, nem látja értelmét firtatni,  a kommunista párt melyik csoportjából vagy csoportjaiból nőtt ki az SZDSZ.

-Amikor én kommunistázni szoktam, ahogy ezt sokan megrovólag mondják, nem látom értelmét és nem tartom fontosnak az SZDSZ-t külön megemlíteni.

Nagy  taps, viharos nevetés. Megérkeztünk a jelenbe. Kövér szavaiból az is kiderül: amit mondott, nem az ő találmánya. Álláspontja tudományosan alá van támasztva.

-Tellér Gyula volt SZDSZ-es képviselő mutatta ki: e két elitcsoport egy tőről fakadt - vázolja Kövér a dolog genezisét. - Csak valamikor 1953 környékén szétágaztak  az utak, s érdekes módon, 1992-ben, a Demokratikus Chartában találkoztak újra össze, és azóta kéz a kézben haladnak tovább.

Tovább folyik e kérdés körül a tánc: hány elit van, melyik tábor mint gondolja. Végül ez is a szabad demokratákhoz fut ki:

-Azt gyűlölik bennünk az SZDSZ-esek, hogy már eldőltnek láttak egy történelmi küzdelmet, vagyis hogy padlóra küldtek egy úri középosztálynak aposztrofált értelmiségi középosztálybéli társaságot 1990 - 1992-ig, "erre jön ez a taknyos, a mi hónunk alól kibújt Fidesz, fölemeli a földről, leporolja őket, és generációs aranyhidat kínál nekik a jövőbe". Ezt nem tudták nekünk megbocsátani, ezért gyűlölnek bennünket olyan feneketlenül.

Egy férfi a XXII. kerületből finom vizualitással rögzíti a valót:

-A vízcsapból is a Fidesz, illetőleg a kormány mocskolása  folyik. Száz rágalom hangzik el, míg egy gyenge cáfolat. Mi az eredménye? Van egy réteg, amelyik azt sem tudja, mi fán terem az akármicsoda. A legnagyobb butaságokat mondják vissza, azokat, amiket a Juszt, a Bolgár és a többiek szájából hallani.

Aggódik:

-Mit akar a Fidesz, mit akar ez a kormány? Mert azt  érezzük, vesztésbe rohanunk. Főleg, ha a legutóbbi adatot nézzük, hogy már négy százalékkal előttünk a baloldal.

Felhördül a hallgatóság vérmesebb része: nem  kell hinni ezeknek.

Idős hölgy kezébe kerül a mikrofon.

-A Fidesz nem gondolkozott azon, hogy megváltoztatja az emblémáját? Mert a narancs az nem magyar, nem nemzeti.

Javaslatot is tesz. Lehetne például alma, hagyma vagy paprika...

Kövér A tanúra hivatkozik (megegyezvén, ő nincs olyan jó véleménnyel a filmről,  mint sokan):

-A narancs szimbólum onnan jött a Fideszbe. A magyar narancs. "Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk." Hadd maradjon a miénk.

Aztán módosít:

-Ráadásul ez már régóta nem narancs. Van egy narancssárga kör sötétkék négyzetben, és nagyon szép, cizellált, egy olyan betűtípus, ami nincs is, amely a XIX.századi, egyedileg faragott betűkre emlékeztet, utalásként a reformkori magyar szabadelvű hagyományokra. Egyébként minden párt emblémáján, logóján szerepelnek a nemzeti színek, egyedül a miénkén nem.

És hozzáteszi, amióta az SZDSZ-én is ott vannak, nem fontos azzal tüntetnie egy pártnak, hogy a sajátjára is fölteszi a nemzeti színeket... Aztán még tovább fűzi a gondolatot:

-Nem gondolom, hogy azon múlik egy párt programja, hitvallása, értékrendje, mit tesz az emblémájába, és azt sem gondolom, az emberek attól gondolkodnak egy pártról másképp, hogy mit látnak a logójában.

Ámde megváltozhat az embléma, "ha majd egyszer a Fidesz mint politikai alakulat a magyar politikatörténet lezárt fejezetei közé fog tartozni, mert mondjuk egy jobbközép, konzervatív liberális-kereszténydemokrata uniópárt jön helyette létre".

S mi a válasz a rágalomözönre?

-Kétségkívül igaz: arra a három és fél esztendő óta folyó rágalomhadjáratra, pocskondiázásra, minden képzeletet alulmúló színvonalú gyalázkodásra nem adtuk meg azt a választ, amit egy rendes magyar ember a kocsmában fél perc alatt meg szokott adni.

Ha erre gondolt a kérdező, "teljesen igaza van". Sőt.

- És ha önöknek hiányérzetük van, ebben is igazuk van. Higgyék el, nagyon szenvedek attól - fordul az egybegyűltekhez -, hogy az Alkotmánybíróság szerintem teljesen téves értelmezéssel ránk kényszeríttette, el kell tűrnünk, hogy minden útonálló firkász a sáros bocskorát beletörölheti büntetlenül a nadrágom szárába. Ezt bizony igen nehéz elviselni, azt is mondhatnám, azt utálom bennük, hogy a legrosszabb énemet hozzák ki belőlem.

VISSZATUSZAKOLÁS

Azaz mégsem:

-Azt szeretném végül is a tényleges válaszképpen hozzátenni, hogy viszont azt szeretem bennük - mert ugye mégiscsak emberekről van szó -, hogy megtanítanak az alázatra és a türelemre, s a legrosszabb énemet megtanítják nekem visszatuszakolni a bensőm legmélyére.

Mindezek után "fordítsuk most kicsit komolyra a szót":

-Pontosan az a célja ennek a három és fél év óta tartó provokációnak, hogy egyszer elveszítsük a türelmünket, és visszaüssünk. Azzal okozzuk nekik a legnagyobb bosszúságot, ha mi, politikusok, megőrizvén valóban az emberi méltóságunkat, a magatartásunkka1 is különbözünk azoktól, akik kocsmai verekedést akarnak csinálni a politikában.

Persze akadnak egyéb gondok is a médiával. Valaki megjegyzi:

-Nem szeretjük, kérem szépen, akinek a miniszterelnök úr teszi a riportot a tévében.

Taps, ám nem mindenki ért vele egyet. "Jó ez, jó ez - hangzik a széksorokból -, ezt kell lesöpörni." Mármint Balót.

A riporterkritikát a felszólaló a "főtanácsos asszonyhoz" intézi, tehát Schmidt válaszol rá.

-Én kifejezetten élvezem e beszélgetéseket. Van bennük egyfajta kihívás, feszültség.

A médiának része persze a Pannon Rádió is, amelyről azt kérdezi később egy reménykedő: "mikor kap nagyobb vagy új sávot..."

Kövér válasza ezúttal is markáns:

-Nem bírom hallgatni. Az a rádió éppolyan elfogult, inkorrekt, manipulatív, akárhogy is mondjam - jobban észrevehető módon, mint a másik oldal.

De nem érdeklik igazán a Pannon Rádió tulajdoni viszonyai.

-Nem kell a tulajdoni lapokat nézegetni. Meg kell hallgatni, s ki fog derülni fél óra alatt, hogy ez egy MIÉP-es rádió.

Csattanó taps, de sokkal gyérebb, mint a korábbiak...

A kedvezménytörvény persze heves indulatokat kavar. Kövér arról beszél, az lett volna hiba, ha nem így döntenek, s hogy a törvénynek nagyon is örülnek a határon túli magyarok. Lehet, hogy vannak, akik nem is tudják, milyen kedvezmények járnak vele, de nekik az a fontos: van egy dokumentumuk, amin ott a magyar korona, s az van ráírva: magyarigazolvány, és az ő nevük szerepel benne.

És ha elkövetett hibát a Fidesz, az volt, hogy nem kommunikálták minden tekintetben jól az ügyet. Meglepődött a szocialisták reakcióin. - Nem gondoltam volna, hogy annál is mélyebbre lehet süllyedni, ahol addig voltak - csodálkozik keményen.

ILLÚZIÓKONKLÚZIÓ

Kifejti bővebben is, érdekes konklúzióval:

-Ha volt az embernek illúziója a tekintetben, hogy ezektől mit lehet vámi, ha volt valakinek még maradék illúziója, hogy vannak nemzeti kérdések, amelyekben meg lehet velük egyezni, s aztán úgy lehet felállni a tárgyalóasztaltól, hogy nem vágják a hátunkba a kést, akkor ez az illúzió el kellett hogy szálljon minden épelméjű emberből. Aki még ezek után is hiszi, hogy az emberi minőségnek egy szemernyi szikrája megmaradt bennük, már elnézést kérek, gyengeelméjű.

És levon egy még különösebb következtetést is.

-Ha valakinek a fejében eddig egyáltalán mocorgott ott hátul, lehet, hogy olyan eredményt hoznak a választások, hogy az uniós csatlakozás miatt rákényszerülünk a nagykoalícióra, akkor talán mégiscsak... Innen kezdve azt mondom: tilos.

Döbbenet és hú, hú, hú. Mégiscsak él a verzió? Kövér érzi, húzós a dolog, mert hozzáteszi, az ő fejében ez meg sem fordult.

S még mindig a meglepődésről, utalván azokra a kijelentésekre, amelyeket szocialista politikusok mondtak az Orbán-Nastase egyezmény után:

-Nem gondoltuk, hogy az MSZP, ami a nemzetközi szocializmustól indult és a nemzetközi bankvilágot megjárt miniszterelnök-jelöltjével keresi a nemzeti közép felé vezető utat, egyszer csak rátéved a nemzetiszocializmus útjára.

A végén egy kis Grespik.

Örül Kövér, hogy Pintér nem sértette meg a tételes jogot, türelmes maradt. Ám legutóbb Grespik átlépett egy határt: politikai nyilatkozatot tett, "és a saját személyét-köztisztviselői pozícióban - minősítette oda, hogy ő önmagában a két lábon járó Fidesz-MIÉP koalíció, ez azon túlmenően, hogy ostobaság, a törvény betűjét is sérti. Nem a szellemét, mert azt már régen megsértette". A szellemét lehet? De a kérdés már fennmarad a levegőben.